28. Rész Hosszú hét

Sziasztok! Ez a fejezet hosszú lett és csempésztem bele egy új szereplőt. :)  Illetve a végén Aria álma kulcsfontosságú lesz :D De, majd megértitek. Jó olvasást :D Lesznek még itt meglepetések emberek :D Jah és még valami: LOPJÁK A FANFICTIONOMAT! SZerencsére jelentettem, de ha megláttok még ugyanolyan tartalmat, kérlek jelezzétek! Amúgy meg a kommenteket várom :) ~by. Aria

28. Rész Hosszú hét

- Szia! - köszönt Kevin, amikor a konyhába értem. - Reggelit?
- Kérek!
Odanyújtotta elém a gofrit, amit 4 perc alatt belapátoltam. Lassan mindenki felébredt, én és Kendall pedig pakolni kezdtünk. Mondjuk nem volt sok cucc, de a gép fél óra múlva indult. 
- Még mindig nem hiszem el, hogy képes voltál ideáig eljönni csak azért, hogy bocsánatot kérj - mondta.
- Bűntudatom volt, amiért így beszéltem veled...
- De miért nem vetted fel a telefont amikor hívtalak?
- Nem is tudom. Talán mert féltem az igazságtól. Tegnap nem válaszoltál a kérdésemre...Miért volt jó neked, hogy láttalak?
- Mert, - sóhajtott - Baromira dühös lettem miután elmentél. Mindenért téged hibáztattalak és úgy gondoltam, hogy ha te is, akkor én is. Nah, meg kíváncsi voltam, hogy te tovább léptél-e már. Tudom, hogy nem volt a legjobb módszer. Ne haragudj!
- Semmi baj!
Megkérdezhettem volna, hogy van-e valami terve velem, de inkább hagytam, mert ez nem a megfelelő idő volt. Elköszöntünk Kendall szüleitől és kisétáltunk a reptérre. Megvettük a jegyeket és elfoglaltuk a helyünket. Bedugtam a zenelejátszót és hazáig hallgattam. Néha odaadtam neki a fél fülhallgatót, mert láttam, hogy nem érzi magát valami jól. (Újabban rá is rájött a tériszony) Miután leszálltunk, kettéváltunk. Én a stúdióba mentem, mert Miranda még a gépen felhívott, hogy beszélni akar velem, ő pedig vissza a Hotelbe. Amikor beléptem az ajtón, egy csomó emberrel találtam szembe magam. 
- Szia Aria! Gondolom kíváncsi vagy, hogy miért hívtalak ide!
- Igen.
- Nos, mint láthatod itt van ez a sok ember csak azért, mert indítottam egy versenyt. Ők itt mind háttértáncosok. És te azért jöttél, hogy kiválaszd, neked ki kell.
- Értem...
- Foglalj helyet.
Vagy három órán át  ültem a székben, de egyetlen egy táncos sem fogott meg. Aztán jött ő:

- Szia! Hogy hívnak?
- Paul Wesley.
- Te nem a Vampire Diaries-ben szerepelsz?
- De...
- Milyen régóta táncolsz?
- 16 éve.
. Akkor kezd.
Táncolni kezdett, hihetetlenül jól. Azt hittem, hogy leesek a székről. A nap végére 12 táncost választottunk ki. Jövőhéten kezdünk el próbálni. Éppen hazafelé indultam, amikor a fiú odajött hozzám.
- Szia! Te vagy Paul?
- Igen. Te pedig Aria.
- Nagyon ügyes voltál!
- Köszönöm - mosolygott. - Elvihetlek? - kérdezte.
- Az jó lenne.
Beültünk a kocsijába, ő pedig hazavitt. Otthon leültem a gép elé, de hirtelen valaki megfogta a vállam. Kendall.
- Holnap fotózásra megyünk.
- Milyen fotózásra?
- Egy fotózásra...Tudod, kamerák...te, én.
- Jó, de...
- Igen?
- Mindegy.
Újabban alig merek hozzászólni. Bólintottam egyet, majd elmentem sétálni Carlos-sal a parkba.
- Én nem értelek - kezdte. - Miért nem békültök már ki?
- Mert ennek a kapcsolatnak már nincs jövője és ezt mind a ketten beláttuk.
- De ez biztos?
- Igen...
- Sajnálom - mondta és megölelt.
- Semmi gond. Na, most kérsz rá sajtot? - kérdeztem, amikor a hot-dogoshoz értem.
- Aham. Figyi, köszi a kaját, de Alexa meg én elmennénk pár napra kirándulni és én ebben a pillanatban indulnék.
- Ó! Jó neked!
- Szerintem ti is ki fogtok békülni...
- Lehet. Nem tudom...
- Aria! - hallottam meg egy hangot a hátam mögül.
- Paul! Szia! - köszöntem mosolyogva.
- Ő ki? - kérdezte Carlos.
- Az egyik háttértáncosom. Tudod, ő szerepelt a...
- Értem...Na, de most már tényleg mennem kell! Szia!
Ketten maradtunk.
- Szóval? Minek jöttél a parkba?
- Minden délután ki szoktam jönni karikatúrát rajzolni.
- Szeretsz rajzolni?
- Igen. 
- Erre laksz valamerre?
- Igen, de tervezem, hogy átköltözök abba a hotelba, ahol ti vagyok.
- Az jó lenne! Legalább többet is tudnák találkozni!
Sötétedésig elbeszélgettünk, majd én is hazamentem és ő is.

*

Nem aludtam valami jól. Egész éjszaka forgolódtam. Hiányzik Kendall. Az ő ölelésétől egy perc alatt el tudtam aludni. Reggel elballagtam a konyháig, gépiesen kiöntöttem magamnak a zabpelyhet és a tejet, megettem, majd elmentem zuhanyozni. Megmostam, a hajam, felvettem egy inget és egy farmert, majd leballagtam a hallba. 

- Késtél! - állapította meg Kendall.

- Bocs, elaludtam.

A kocsijával mentünk el a fotózásra. 

- Oké! Akkor kezdjük! - mondta a nő. - Valami szenvedélyesre gondoltam. Kendall, karold át! Ez az!

 Hát, nem vagyok egy modell fajta, de Kendall feljavította az összképet. Se kaja, se pia fél háromig. Kicsit zavarba jöttem néha, de jó volt a fotózás. 

- Oké! Most akkor hazamenjünk? - kérdezte, amikor kiléptünk az ajtón a szabadba.

- Gondolom. Ha csak nincs másik programod, ahová el akartál hívni.
- Éppenséggel lenne. Hát, izé...piknik?
- Mi? - nevettem. - Te piknikezni akarsz?
- Ha csak nincs más ötleted...
- Oké! Hozom a...
- Fölösleges! Minden itt van a csomagtartóban! - mondta és felnyitotta. - Mehetünk?
- Igen.
Los Angelestől nem messze mentünk. Igyekeztünk minél hamarabb odaérni. 
- Kezd sötétedni... - mondtam, miközben beleharaptam egy nutellás szendvicsbe.

- Igaz...Akkor, szerintem induljunk.
- Oké!
Gyorsan összepakoltunk, majd hazahajtottunk. Az út több mint 4 órás volt és én éreztem, hogy fáradok. Kendall az anyósülésen aludt. Gondolkoztam rajta, hogy felébresztem, de olyan aranyosan aludt és a kísérletem kétszer is kudarcba fulladt. Végül leparkoltam a kocsival. Azt terveztem, hogy megvárom amíg felébred, de mint tudjuk, én türelmetlen ember vagyok.  
- Kendall! - rázogatni kezdtem, de nem ébredt fel.
"Na jó! Mennyi az esélye, hogy erre felébred? " Kérdeztem magamban, majd meg sem várva a választ tudat alatti önmagamtól, szájra puszit adtam Kendall-nek. Persze erre már rögtön nyitogatni kezdte a szemét!
- Mennyi az idő? - kérdezte és ásított egyet. 
- Fél nyolc...
- Hogyhogy nem értünk még haza?
- Dugó van - mutattam az előttem álló kocsisorra, majd ásítottam.
Végül is idő közben tényleg kialakult egy. Éppen a kuplungért akartam nyúlni, amikor:

- Szeretnél aludni?
- Jó lenne...
- Akkor gyere hátra. Ez még eltart egy darabig...
Mindketten a kocsi hátuljába másztunk.
- Te miért nem maradsz elől?
- Hátul sokkal kényelmesebb ha van melletted valaki.
Perverz vigyort villantott felém.
- Ne csináld ezt! - nevettem.
- Micsodát?
- Ezt!
- De miiiiit? - kérdezte egyre hangosabban, majd csikizni kezdett.
Fogalmam sincs, hogy, hogy, de a karjában kötöttem ki megint. A jobb karjával átfogta a nyakamat, a combjával pedig leszorított, a bal karjával pedig csikizett.
- Olyan nagy a világ...miért pont engem választottál a sok szép lány közül?
- Nem értem - töprengett. - Ki mondta neked, hogy nagy a világ? Butaság...Én át tudom ölelni a két kezemmel.
Sóhajtottam.
- Meg kellene ezt beszélnünk.
- Akkor beszéljük!
- Nem téged akarlak hibáztatni, de...
- Én voltam a hibás, amiért összevesztünk. Mert féltékenykedtem. Tudom, elmondtad egy párszor. De, megpróbálnád egy kicsit az én szemszögemből is nézni?
- Igen. Tudom, hogy én is hibás voltam azért, mert nem néztem a te érdekeidet...Sajnálom...
- Én is...
Hirtelen megindultak előttünk a kocsik, mi pedig azt sem tudtuk, hogy melyikünk kapjon a kormány után. Végül én kerültem az anyósülésre és elaludtam. Arra ébredtem, hogy valaki simogatja az arcomat.
- Tankolunk - közölte Kendall.
- Oké! Én addig elmegyek WC-re.
Bementem a mosdóba, elvégeztem amit kell, majd a tükörben egy kicsit megigazítottam az elfeküdt hajamat. Kendall még nem jött vissza, ezért beültem a kocsiba. Kapcsolgattam a rádióállomások között, de semmi érdekeset nem találtam. Hirtelen Kendall telefonja rezegni kezdett. Üzenete jött. Próbáltam ellenállni a kísértésnek, de nem tudtam. Körbenéztem. Ő még a kasszánál volt, úgyhogy gyorsan a kezembe vettem a telefonját és a bejövő üzenetekre mentem. Egy ismeretlen számról jött:

"Szia! Köszönöm a csokit, meg a csokrot! Aranyos vagy <3 
                                                                                                        ~R~"
- Mi az isten...és ki az az "R"?
Kendall hamarabb jött mint hittem, úgyhogy, mintha mi sem történt volna, visszaraktam a telefont a helyére.
- Szia! Hoztam neked kaját! - mondta és átnyújtott egy tábla csokit.
- Köszi! Mennyi idő amíg haza érünk?
- Egy fél óra kb. Figyi, arra gondoltam, hogy ha lenne kedved, megbeszéltem a benzinkutas csávóval és lenne egy szobája kettőnknek...
- Nem! Nekem haza kell érnem. Meg amúgy is, semmi kedvem sincs a tudod mihez...Holnap...ööö...találkozok egy barátommal.
- Kivel?
- Paul-al! - vágtam rá gondolkodás nélkül.
- Őt nem ismerem...
- Az egyik háttértáncosom!
- Hát, ha a háttértáncosod, akkor várhat egy... - mondta és felém hajolt, hogy megcsókoljon.
Az utolsó pillanatban kitértem előle, mire lefejelte az ablakot.
Nem fogom hagyni, hogy megcsókoljon ezek után. Úgy látszik, ideje ezt is megbeszélni.
- Most mi a baj?
- Herpeszem van! Igen, nagyon csúnya herpeszem  és nem szeretném, ha elkapnád.
- Értem. De ez engem nem érdekel. Szerettelek volna megcsókolni! És nem látok rajtad egyetlen, árva herpeszt sem. Még mindig haragszol rám?
- Dehogy is! - hazudtam.
Magamhoz húztam és megcsókoltam. De valahogy, már nem olyan volt mint régen... - Holnap elutazom - közölte.
- Hova?
- Egy családi összejövetelre. Hívnálak téged is, de Kevin sem viszi Maggie-t, mert ez tényleg zártkörű.
- Értem...
A hazafelé vezető úton Kendall kétszer is a kuplung helyett a kezemet találta meg. Ő azt hiszi, hogy minden rendben, pedig nem. Egész úton "R"-en rágódtam. Ki lehet "R"? Mit akarhat Kendall-től? Miért nem lehet normális párkapcsolatom? Ezek a kérdések kavarogtak a fejemben. Otthon próbáltam elaludni, de nem nagyon ment. Gyorsan küldtem egy S.O.S üzenetet Jenna-nak, aki az este át is jött és ott aludt nálam.

*

- Kérsz rántottát?

Erre a mondatra ébredtem.

- Aha!
Hirtelen belépett az ajtón Kendall. 
-Szia! - köszöntem. - Hát te?
- Elbúcsúzni jöttem...Mindjárt indul a gépem.
- Oké! Csá! - köszöntem.
- Puszit nem kapok?
Gyorsan az arcára nyomtam egy nem túl kedves puszit és kitessékeltem az ajtón.

- Figyelj csak, - kezdte Jenna, amikor leültünk a reggeliző asztalhoz. - Elmondod, hogy mi a baj Kendall-el?

- Hát, megnéztem a telefonját...Jó! Ne nézz így rám! Pont jött egy üzenete, én pedig majd meghaltam a kíváncsiságtól. 
- Elhiszem. Én is szoktam ellenőrizni Logan-t, de csak titokban. Na, de folytasd! 
- Szóval, megnéztem...
És akkor, mindent elmondtam Jenna-nak. Az SMS tartalmát, a kétségeimet, azt, hogy Kendall azt hiszi, kibékültünk, egyszóval mindent. Jenna egyre furcsább arcot vágott, majd a végén megszólalt:
- Aria...
- Na?
- Én.
- Te?
- Én voltam.
- Mi voltál te? - kezdett nagyon kétségbeejtő lenni a helyzet.
- Én voltam, aki az SMS-t küldte Kendall-nek...
- Mi van? - kérdeztem kővé dermedve.
- Mármint - nevetett kínosan. - Nem kell rosszra gondolni, csak megkértem, hogy szerezzen be nekem egy virágcsokrot és egy csokit, hogy meg tudjam lepni Logan-t. 
- De akkor miért nem "J" van ott "R" helyett?
- James-é a "J". És mivel nekem is ugyanazzal a betűvel kezdődik a nevem, ezért "R" lettem mint Rodriguez. Érted már?
- Jézusom! Mikor indul a gépe?
- Negyed óra múlva... - mondta és odaszaladt az ablakhoz. - Most ment el...
- El sem köszöntem tőle...mármint rendesen...
- Akkor mire vársz? Nyomás kifelé a reptérre!
Lerohantam volna a lépcsőn, de James megállított:
- Gyere, elviszlek, mert taxit te, az életben nem fogsz fogni!
Beültünk a kocsijába. 
- Ezért el fogják venni a jogsimat! - mondta és beletaposott a gázpedálba.
7 perc alatt odaértünk + még az indulási idő 5 perc, tehát volt még három percem elbúcsúzni Kendall-tól. A szememmel végigsiklottam a tömegen, de sehol sem találtam. Végül, amikor már azt hittem felszállt, James felkiáltott:
- Nézd! Ott van!
Megkerestem a szememmel, hogy az ujja merre mutat, majd hihetetlen tempóban rohanni kezdtem.
- Kendall! - kiáltottam és rávetettem magam.
- Aria! Te meg mit keresel itt?
- Nem búcsúztam el tőled rendesen... - mondtam és megcsókoltam.

- Jó utat!
- Köszi! Vigyázz magadra! 
Miután elköszöntünk egymástól, James-szel elmentünk vásárolni. Mivel a dokija szabad utat adott neki, tehát elmehet mindenhova. Elsőként a Breath-be mentünk, ahol ki is néztem magamnak egy baromi jó összeállítást:

Amikor kifizettem, megcsörrent a telefonom. Katelyn hív. Nagyot sóhajtottam. Nah, igen. Az én hibám volt, hogy összevesztünk, mert nem hagytam, hogy megindokolja: Miért is csókolta meg Kendallt. Na, de ki nem lenne féltékeny a helyemben? A hülye! Ez röpke három másodperc alatt végigfutott az agyamon, majd benyomtam a zöld gombot.

- Haló? 

- Szóba állsz még velem?

- Igen...

- Hallom, kibékültetek.

- Igen, így van...

- Értem. Nem akarsz valahol találkozni?

- De! Hol?

- Mondjuk nálam?

- Okés! Mikor?

- Fél óra múlva? 

- Rendben! Akkor ott találkozunk.

Hamar eltelt az idő, én pedig negyed négykor már ott találtam magam egy viktoriánus amerikai ház előtt. Becsöngettem.
- Szia! - köszönt Katelyn.
- Hali!
- Gyere be!
Leültünk a nappaliban két fotelbe. Megkínált kávéval és beszélgettünk.
- Szóval, akkor nem haragszol rám?
- Nem. Csak rosszul esett. 
- Féltékeny vagy?
- Nem...Vagyis, egy kicsit. Tudom, hogy nem igaziak a csókok a forgatáson, de akkor is! Kendall az én pasim!
- Nézd...Tudom, hogy fura, de nemsokára vége a sorozatnak. Addig ki bírod?
- Igen...
- Rendben. Nekem viszont randim van, úgyhogy menned kell! Szia!
- Szia!
Hazamentem, és beszélgettem Kendall-el telefonon. Azt mondta, hogy egy hét múlva jön haza. Mivel egész este vele beszélgettem, csak kettőkor tudtam elaludni. Álmomban egy kórházi ágyon feküdtem. Kopogtattak az ajtón, amin pár másodperc múlva Kendall és egy kislány lépett be. Az utóbbi odasétált hozzám, sírni kezdett és megölelt.
- Ígérd meg, hogy meglátogatsz!
- Megígérem.
- Énekelsz nekem valamit?
- Hát persze.
Ekkor megvilágosodtam. Hiszen ez a kislányom! Mindig is lányt szerettem volna. Bizonyára Nica a neve. Én legalább is azt adtam volna neki.

"Kincsem, pici kincsem, eljött a búcsúzás.
Kincsem, pici kincsem, nélküled nincsen más.
Kincsem, drága kincsem, írok majd levelet.
Kincsem, ne sírj kincsem, úgy maradnék veled."

Fogalmam sincs, hogy honnan tudhattam én ilyen dalokat. De lényegesebb volt, ami utána következett: Minden elsötétült. Csak Kendall-t éreztem, ahogy fölém hajol és sírni kezd...Mi történik velem?!