26. Rész A baleset

Sziasztok! Mivel a szavazatok nagy többsége a balesetekre és a szakításra ment, ezért itt a megígért fejezet! :D Jó olvasást! ~ by. Aria

26. Rész A baleset

Szóval, kb. öt napot ugrottunk. Nem történtek nagy dolgok azon kívül, hogy befejeztük a turnézást. Megnéztük a Niagara-vízesést, voltunk Washingtonban, de a hazaérkezés volt a legrosszabb. Még el sem tudtam köszönni Beny-től és anyától, máris kezdődött a Heffron Drive-turné. Az első megálló Florida volt. Egy fesztiválon léptek fel Kendall-ék, ami nagyon megviselte. Magyarország volt a második megálló, ahol eléggé sok időt töltöttem Dustin-nal és igyekeztem magam megkedveltetni vele. Kendall-nek alig volt ideje rám, ami eléggé gáz volt, mert eleve azért hívott el, hogy egy kicsit több időt tölthessünk el együtt. A többiekkel minden nap beszéltem telefonon. Jenna mindig beszámolt a nap eseményeiről. Így volt azon a napon is. Bár ne vettem volna fel a telefont...

- Szia Jenna! - kiabáltam bele a telefonba, de csak elfojtott, sírós hangot hallok. 

- Mi...Mi a baj?

- Nagyon gáz dolog történt! - szipogta. - James balesetet szenvedett!

- Hogy mi?! - kérdeztem. - Mi történt? Ugye nem esett komoly baja?

- Most kórházban van. Autóbalesete volt. Éppen hazafelé tartott a stúdióból, amikor egy részeg kamionsofőr átgázolt a kocsiján. Itt fekszik az ágyon és beszélni szeretne veled...

Hallottam, ahogyan a vonal túlsó végéről kérdezi egy hang: "Ki az?" majd mondják a nevemet és:

- Szia tesó! - köszönt James.

- Mi van veled? Jól vagy?

- Hááát...voltam már jobban is. Két bordám és a két lábam szilánkosra tört és égési sérüléseket szenvedtem. A doki azt mondta, hogyha rosszabbodik az állapotom, akkor biztosan meghalok.

- Azonnal odamegyek...

- Mi?! Dehogy jössz! Kendall mit szólna hozzá?

- Meg fogja érteni!

Abban a pillanatban belépett az ajtón, én pedig a kezemmel lefogtam a telefont.

-  Mi a baj? 

- Kórházban van...

- Kicsoda?

- James. Balesete volt...

- Mi van? - kérdezte teljesen megsemmisülve.

- Tessék - nyújtottam neki a telefont.

Kendall rögtön a legrosszabbra gondolt, de felvette és kiment az ajtón, én pedig előrángattam a bőröndömet, hogy bepakolhassak. 

- Hova mész? - kérdezte amikor visszaért.

- James-hez...

- Mi?! Ő maga mondta, hogy nem szeretné, hogy odagyere!

- De engem nem érdekel! Az állapota nagyon súlyos és vele szeretnék lenni ha...

- Ha mi? 

- Ha meghal.

- De nem fog!

- De én akkor is odamegyek!

- Nekem is szükségem van rád. Az nem számít? Azért hívtalak ide, hogy egy kicsit együtt legyünk és nem azért, hogy te már a harmadik napon elmenj!

- Sajnálom! - mondtam. - Nagyon szeretlek, de most James-nek nagyobb szüksége van rám mint neked!

- Vagy inkább neked van szükséged rá! Tudtam én, hogy...

- Hogy mi? Útóljára mondom neked, hogy nem kezdtünk ki egymással!

- Akkor miért nem maradsz velem?

- Mert James a barátom! Nem lehetsz ilyen önző! Az istenért! Ő mindig segített rajtad. Te pedig arra nem vagy képes, hogy le mondd a turnét...

- Hidd el, ha tehetném, megtenném! De meg van kötve a kezem. Csak arra kérlek, hogy maradj itt.

- Nem lehet - mondtam és a kilincsért nyúltam, amikor Kendall megszólalt én pedig dönteni kényszerültem.

- Vagy James, vagy én!

Egy ideig álltam az ajtóban. James-nek nagy szüksége van rám, és ő olyan mintha a bátyám lenne...Kendall viszont életem szerelme és már kétszer elveszítettem. Harmadszorra nem akarom. Lassan visszasétáltam hozzá és megcsókoltam, nagyon hosszan. Közben potyogtak a könnyeim. 

- Sajnálom...Téged szeretlek a legjobban, de most, a bátyámnak szüksége van rám.

- Aria! Ha most elengedsz...

- Többé nem kaplak vissza...tudom... - fejeztem be a mondatot és kirohantam az ajtón.

- Aria! - magam mögött még hallottam Kendall kétségbeesett hangját és azt, hogy utánam rohan, de nem ért el, ugyanis felpattantam az első buszra ami jött. Megvettem a jegyet a legközelebbi gépre. Leültem egy öreg bácsi mellé, aki megkérdezte, hogy miért sírok.

- Azt hiszem, most szakítottam életem szerelmével - nyögtem.

- Ha tényleg ő volt az igazi, akkor visszatér...

- Nem hiszem... - mondtam és elmeséltem, hogy mi történt.

- Ezek után biztos vagyok benne, hogy ő az igazi számodra.

Csak mosolyogtam. Fogalmam sem volt, hogy miért közlök begy ismeretlen öregemberrel ilyen sztorikat. De megértő volt, ami jól esett.

- Tudod kislány, a helyedben én is ezt tettem volna. A férfiak néha igazságtalanok. Én már csak tudom.

- Na és? Miért akar Los Angelesbe menni? - próbáltam témát váltani.

- A feleségem miatt. Ott nyugszik.

- Ó! Részvétem...

- Semmi gond. 

- Fogalmam sincs, hogy mit tegyek. Biztos nem fog nekem megbocsájtani...

- Te magad vagy az az erő, amely életre hívja a történéseket - a jót, a rosszat egyaránt. - Rajtad áll, hogy melyikre tartod magad érdemesnek; helyes gondolkodással a szerencsét idézed meg, vagy gondolkodás nélkül cselekszel és bajokat zúdítasz az életedre. Rajtad múlik, bearanyozod-e a napjaidat, vagy feketére fested magad körül a világot...

- Igaza van...

- Mi? Jah, ezt most olvastam az újságban!

Az út további része csendben telt. Amikor leszálltunk, megláttam Logan-t és Carlos-t, akik lent vártak.

- Akkor én megyek is. Sok sikert kislány! - köszönt el John és odébb állt.

Odaszaladtam Logan-hez és Carlos-hoz, majd megöleltem őket.

- Jól vagy? Elmosódott a sminked...Jaj ne! Megint? - kérdezte Logan.

- Igen...

- Gyere, mossuk meg az arcod... - tanácsolta Carlos.

Profin lemosták a sminkemet és úgy indultunk el a kórházba. Mielőtt még odaértünk volna Logan felém fordult:

- Nem lesz szép látvány!

- Válaszul kinyitottam az ajtót és bementem.

- Aria! - kiáltott fel James. - Mondtam, hogy ne gyere ide!

Próbált felállni, de a bordái szinte kiálltak a testéből. Könnyezni kezdtem.

- Na! Gyere ide! - intett. - Srácok, ti pedig fáradjatok ki, mert négy szem közt szeretnék beszélni Aria-val!

A többiek kimentek, én pedig leültem mellé az ágyra.

- Amint láthatod, nem vagyok fényes állapotban. És azt is hallhattad, hogy világosan megkértelek rá, MARADJ KENDALL-EL! 

- De itt kellett lennem, érted? Tesók vagyunk emlékszel?

- És? Mi történt?

- Szakítottunk. Végleg.

- Sajnálom...Ettől akartalak megkímélni.

- Ne hülyéskedj! Itt Kendall volt az önző. A te állapotod most sokkal fontosabb.

- Te tudod...De én a helyedben felhívnám - mondta és odanyújtotta a telefont.

Gyorsan beírtam a számát és rányomtam a hívás gombra. Kicsengett.

- Haló?

- Szia...

- Mit szeretnél? Nem hagytál itt semmit az üres csokis dobozon kívül amit tegnap ettünk meg és megkértelek, hogy dobd ki.

- Csak tudni akartam, hogy jól vagy-e...

- Nem, nem vagyok jól, de jól leszek előbb vagy utóbb. Inkább utóbb. Elfelejtelek, lesz más barátnőm és minden megoldódik...

- Ne mondd ezt. Tudod, hogy szeretlek, de most te voltál az önző.

- Igen, lehet. Én voltam a hülye, hogy foggal-körömmel kapaszkodtam beléd, ahelyett, hogy már a legelején feladtam volna  kapcsolatunkat - mondta és kinyomta a telefont.

- Na? - kérdezte James.

- Mondom, hogy vége...

- Akarod, hogy beszéljek vele?

- Nem. Majd lesz más. Nem csak Kendall Schmidt van a világon!

A mondat végére megjött Jenna és szó szerint letepert.

- Jaj! Annyira örülök, hogy megint itthon vagy...Hallottam mi történt. Annyira sajnálom.

- Semmi gond.

- De most akkor végleg?

- Igen, úgy tűnik.

Megegyeztünk, hogy itt maradok James-szel éjszakára és holnap hazarepülök. Vissza a gimibe. A többiek nem helyeselték és Jenna meg Logan sem örültek túlzottan, hogy el kell szakadniuk egymástól, de muszáj befejeznem a gimit.

*

Arra ébredtem, hogy James mozgolódik. Azt hiszem elaludtam az ágyán.

- Szia!

- Jó reggelt!

- Hogy aludtál?

- Nem jól. Te?

- Én sem a legjobban. Azt hiszem elfeküdtem a nyakam - dörzsölgettem a tarkóm.

- Carlos megvette neked a repülő jegyet. Megígéred, hogy minden este felhívsz, hogy mi van veled?

- Persze! Előbb-utóbb megint szünet lesz és elutazhatok hozzátok.

- Rendben, vigyázz magadra! - mondta.

Egy gyors puszit adtam a homlokára és a cuccaimmal együtt elindultam a reptérre, ahol megbeszéltük a találkozót Jenna-val. Amikor odaértem, gyorsan elbúcsúztunk a fiúktól:

- Carlos, gyere ide! - mondtam és megöleltem. - Engedd el a karom!

- Nem! Nem akarom, hogy elmenj! Nézd, tudom, hogy furcsa mert én mondom, de Kendall és közted még van valami. 

- Nem hiszem, hogy ez a kapcsolat még menthető lenne. Nem kellett volna annyira erőltetnünk ezt a járás dolgot.

- Na jó! Menjetek! Még lekésitek a gépet! - szólt Logan, akit szintén megöleltem.

- Vigyázz Jenna-ra jó? - kérlelt. - És ne hagyd, hogy egy zacskónál több gumicukrot egyen. Attól egy kicsit...

- Tudom és vigyázok rá!

Felszálltunk a géppel.

- Hihetetlen! - szólalt meg Jenna. - Olyan mintha csak egy álom lett volna, hogy megismertük a Big Time Rush-t...

- Igen, olyan, mintha ez az egész meg sem történt volna azt leszámítva, hogy itt van egy csomó kép a telefonomban rólunk és a telefonszámaik is megvannak.

- Tényleg! Megmutatod azt a képet amit még én csináltam Ausztráliában?

- Persze! - mondtam és keresgélni kezdtem. - Unalmamban megszerkesztgettem a képeket.

- Olyan mintha vörös lenne a hajad...

- Lehet, hogy a fényviszonyok miatt...

Hirtelen szomorú lettem.

- Na jó! Hagyjuk a képnézegetést! - mondta Jenna, amikor már veszélyesen közelről néztem a képet.

További hosszú és fájdalmas két óra következett. Hiába kapcsolgattam a zenelejátszót, minden számról Kendall jutott eszembe. Csak azzal tudtam nyugtatgatni magam, hogy Beny és anya már otthon vár.

- Megérkeztünk! - bökött oldalba Jenna. 

Taxival hazautaztunk. Ahogy beléptem a ház kapuján, megcsaptak a régi ismerős illatok. Anya valami ebédet főzött.

- Megjöttem! - kiáltottam.

Beny rohant le hozzám az emeletről elsőként.

- Jaj tesó! Úgy hiányoztál! Hoztál nekem valamit?

- Igen, tessék! - nyújtottam át egy videó játékot.

- Még valami?

- Nesze - adtam oda a szegecses nyakláncot.

- Huu! Köszi tesó! - mondta és megölelt.

Anyát gyorsan megöleltem, majd felszaladtam a szobámba. Meg volt ágyazva és minden úgy volt, ahogy hagytam. A laptopon megnéztem a suli honlapját. Már nagyon rég nem jártam rajta és egy csomó programról lemaradtam. De, holnap visszatér minden a rendes kerékvágásba. Megint normális gimnazista leszek, normális barátokkal. Hirtelen megcsörrent a telefonom. "Kendall hív". Lassan és remegő kezekkel felvettem.

- Tessék!

- Aria! Jól vagy?

- Persze! Miért ne lennék jól?

- Jézusom! Most kapcsoltam be a TV-t és az első hír az volt, hogy lezuhant egy repülő, ami L.A-ből Connecticutba tartott. Azt hittem te is rajta voltál és aggódtam.

- Én jól vagyok, de várj...Honnan hitted, hogy rajta lehetek a gépen?

- James felhívott, hogy hazarepültél...

- Értem. Merre vagy?

- Rómában.

- És tetszik?

- Nagyon tuti hely!

- Értem...

- Milyen újra otthon?

- Fura. Holnaptól megint gimibe járok, de még fel kell hívnom az egyik osztálytársamat, hogy azóta mi változott...

- Oké! Akkor nem is zavarlak tovább! Szia!

- Szia!

Miután letette, ledőltem az ágyra és egy ideig néztem a plafont. Megint csörgött a telefonom. Ezúttal az egyik osztálytársam Max volt. Megkérdezte, hogy mi újság velem, sokat  beszélgettünk. Elmondta, hogy két új tanár is jött a sulinkba és, hogy amióta elmentem, néhányan folyton kibeszélnek. Szólt, hogy holnap kémiával kezdünk (A francba! Sosem ment az a tantárgy és amíg odavoltam nem is tanultam szinte semmit) és nagyon várja, hogy megint találkozhassunk. Jenna-tól tudta meg, hogy itthon vagyok, ugyanis szomszédok. Nem mondhatom azt, hogy nagyon várom a sulit, de azért hiányzott a normális élet. Lehunytam a szemem és sóhajtottam. Jó végre tényleg otthon lenni, ebben a lepukkant városban és a város egyetlen középiskolájába járni. Lehet, hogy ezt csak azért mondom, mert elszoktam a kis városoktól. Csengettek az ajtón.

- Nyitom! - kiabáltam.

Leszaladtam a lépcsőn és kinyitottam az ajtót.

- Te meg mit keresel itt?