39. Rész Taken

Elnézéseteket kérem a sok késésért, de jó munkához idő kell :D ! Csak...hát tudjátok, se kedvem, se ihletem nem volt. Mindegy, nem kezdek el itt panaszkodni, a lényeg, hogy kint a következő rész és az első kritika, amit a rész végén olvashattok! :) Még egyszer bocsi és jó olvasást :)

U.I.: Várom a kommenteket :D  ~ Aria.

39. Rész Taken

 

Egy sötét szobában ébredtem. A látásom homályos volt és az érzékszerveim eltompultak. 10 percig csak nyöszörögtem, a fejem majd szét hasadt és nem tudtam megmozdulni. 5 perc múlva aztán nagy nehezen feltápászkodtam és elkezdtem felmérni a terepet. "Na, lássuk csak...Az egész szoba sötét. Egy fényes pontot látok. Bizonyára ablak lehet." Próbáltam odasétálni. A padló nyikorgott alattam. Néhány helyen zörgött. Olyan volt, mintha...mintha faleveleken járnék. Hirtelen bele ütköztem egy drót valamibe...vagy egy ágyba. Felszisszentem, majd tovább mentem. Az ablakhoz értem. Megtapogattam. Hideg volt. Bizonyára kint eshetett. Nem lehetett nagy helyiség az, ahol éppen álltam:

 Hirtelen benyitottak a szobába, amitől én összekuporodtam a földön. Egy magas férfi állt az ajtóban...Nem angolul beszélt, ami totál rám hozta a frászt. "Lehet, hogy nem is Amerikában vagyok! Ki tudja mit csináltak velem..."  Az ember letérdelt elém és megragadta a karomat. 
- Nézz rám! - végre, az egyetlen szó, amit értettem.
A hangja el volt torzítva. De nem tettem meg, amire kért. Próbáltam elhúzni a fejem, de a pasas megragadta az arcom és nekem szegezte a tekintetét. Hirtelen nem tudtam mit mondani. Kellett úgy 10 másodperc, hogy felfogjam, ami körülöttem történik. Egy izmos, barna hajú, látszólag spanyol kinézetű volt.
- A nevem Eric - nyögte ki.
- Az enyém meg Aria! 
"Na, te hülye! Még be is mutatkozol neki...ez az..."
- Hol van Jenna?
- Nemsokára láthatod...
Egy ideig csak néztük egymást, majd észbe kapott, felállt és köhögött egyet.
- Kapjon valami kaját, és lehetőleg ügyeljetek rá, hogy ne fázzon meg! - utasított két embert, akik idő közben léptek be az ajtón. Észre sem vettem őket...vajon miért...
A csávók oda jöttek hozzám és felrángattak a földről. Az egyik kiment és egy matraccal ért vissza. Kicserélte az ágyat, mire a másik rálökött. Hoztak nekem ételt és egy pokrócot. Az elején nem mertem hozzá nyúlni semmihez. Féltem, hogy mérgező...vagy mit tudom én. Utána magamra hagytak és nekem volt időm számba venni a lehetőségeimet...
"Kiszökni az ablakon nem tudok...kint biztosan van egy csomó ember, akik nem nagyon szeretnek..."
Tehetetlenül ültem a sötétben. Ujjamat végighúztam a padlón.
"- Megpróbálhatnám a fapadlót felemelni...
- Te teljesen meghülyültél?! Mégis, hogy lehetne? Addig ütögeted a sarkaddal, amíg meg nem hallják a step táncodat és fel nem jönnek???"
A magammal folytatott vitámban vettem észre, hogy nincs rajtam cipő...
" - Meg...amúgy is...alatta tuti beton van...mindegy. Nem tudom, hogy hogy épül fel egy ház...pisilni kell... - panaszkodott egyeske.
- Ez az! - kiáltott fel ketteske.
- Micsoda? - kérdezte, miközben pontosan tudta, hogy mire gondol...
- Asszem én totál meghülyültem... - lépett be a beszélgetésbe hármaska is. - Mondom... - jött négyeske is.
- Szóval... - tért a tárgyra ketteske. - Kikiáltunk, hogy ki kell mennünk WC-re, és amikor kinyitják az ajtót, valahogy kicselezzük az őröket és...
- Ez nem egy akció film... - láttam lelki szemeim előtt, ahogy egyeske a fejét dörzsölgeti. 
Egyáltalán mik ezek az egyeskék?...Manók? Kicsi Aria-k? Esetleg a BTR tagjai? Igen! Ez lesz az...a kettes tuti Carlos volt...ő ilyen hiperaktív...De hiányoznak...Magányos vagyok...ráadásul meg is bolondultam...Na jó, Carlos-t nem verem.
Egyszer csak motyogást hallottam. Marha lassan, amilyen halkan csak tudtam, odalopóztam az ajtóhoz. Ó, igen! A nyikorgó padló elengedhetetlen kellék! Mindegy, a lényeg, hogy nem hallottak meg...
- Szóval...ölni...de..engedi...
- Muszáj...akarja...nem...
"Na... - kérlelt ketteske. - Próbáljuk meg...ha meg nem sikerül, legalább kieresztjük a Niagarát!
- Rendben... - nyögte egyes. - Új barátok kellenek!
Ez tuti Logan volt!"
- Hé! - kiáltottam. 
A padlón léptek hallatszottak, majd be jött egy JÓ NAGY emberke. Elnéztem mellette és láttam, hogy vagy 6 ugyanilyen hústorony ül ott, köztük Eric és a két ökör, akik az előbb nálam voltak bent.
- Vécézni kell - mondtam olyan határozottan, amennyire csak tudtam, de ha nagyon oda figyelt az ember, lehetett érezni, hogy remegek.
- A lánynak hugyozni kell! - kiáltott az emberke a többinek, mire azok hangosan felröhögtek. 
- Pisilni! - reflexszerűen rávágtam a vállára. 
Már megszoktam Dake-nél. Ő csinált régebben ilyeneket. Lehet, hogy nem volt túl jó ötlet, mivel elkomorodott, de folytatta:
- Elkísérjem, vagy hagyjuk, had hugyozzon be?
- Felőlem... - vonta meg a vállát Eric. 
- Gyere! - utasított a kopasz és bekötötte a szemem egy rongydarabbal.
Kifejezetten büdös volt, ki tudja ez előtt mire használták... De most nem ez a legnagyobb bajom...hanem az, hogy nem tudom, hogy mi merre van. Nem tudom, hogy ezt mégis, hogy képzeltem.
"- Francba! - morgott négyeske.
- Megmondtam, én megmondtam! - röhögött hármaska. - Na és ebből, hogy mászunk ki?!
Akkor ez csak James lehet... Négyeske pedig Kendall."
Egy ideig cipelt, majd levette a rongydarabot. Egy teljesen más helyen voltunk, és én a WC előtt álltam. Én hülye! Mielőtt még elterveztem, hogy megszökök, talán meg kellett volna keresnem Jenna-t! 
- Na, most mész, vagy visszavihetlek? 
- Megyek... - morogtam és beléptem az ajtón, amire nagy betűkkel ki volt írva: WC.
Miután végeztem, megmostam a kezem és egy picit rendbe szedtem magam, mert amit láttam a tükörbe az egy vízbe fúlt patkány lehetett. Már éppen indultam volna kifelé, amikor belökték az ajtón...Jenna-t.
- Jenna! - ordítottam és szinte letepertem. 
Ő még sokkal rosszabb állapotban volt mint én. Hófehér arc, fekete karika a szem körül, a szája széle felrepedt és nagyon mocskos volt.
- Annyira meglepődött, hogy meg sem tudott szólalni. Egy ideig így voltunk összeölelkezve, majd előtört belőlünk A NŐ és egymás szavába vágva meséltük, hogy mi történt. Aztán abbamaradt...
- Szerinted hányadikon vagyunk?
- Földszint - válaszolta Jenna, még mielőtt kinézhettem volna az ablakon.
- Honnan tudod? 
- Tudod...amíg rád vigyáztak, nekem volt időm körülnézni. Hála a színészi tehetségemnek, simán azt hitték, hogy még alszok! - nevetett idegesen.
- Akkor simán kimászhatnánk...nem?
- De...
- És amúgy...hogyhogy te is itt vagy?
- Ikerhatás. Ha neked kell, nekem is...
- Értem...na, gyere! - mondtam és kinyitottam az ablakot.
Mindketten kimásztunk rajta...
- Maximum, egy 10 percet nyerünk mire észreveszik... - mondta Jenna, mielőtt még maratonfutókat megszégyenítő futással elfutottunk. Mindegy, hogy merre, csak el innen.
- Nem ismered ezt a várost? - kérdeztem két lihegés között.
- Nem...
Még be sem fejezhette a mondatot, máris egy fekete kocsi fordult be a sarkon és egyenesen felénk hajtott. Mi meg összeszedtük minden erőnket és futni kezdtünk...Már alig kaptam levegőt, a fejem lángolt, az oldalam szúrt és a lábaim feladni készültek. Jenna valahogy sokkal jobb formában volt, úgy 4-5 méterrel előttem volt. Hirtelen megbotlottam és éreztem, ahogy elüt a kocsi. Pokoli nagy fájdalom volt. Nem találtam rá szavakat. Az életem lepörgött előttem, miközben Láttam, hogy Jenna fölém hajol és megszólal egy hangon. Nem a sajátján:
- Aria! 
- Kendall?
- Aria! Hé!
Elég hülyén nézett ki, hogy egy lánynak férfi hangja van...És ekkor elsötétült minden.

 *

Felébredtem. Szóval, ez csak egy álom volt! Kopogtattak az ajtón. Először Kendall-re néztem rá, aki még mindig aludt, majd az éjjeli szekrényen lévő órára.

- Ki a fene lehet az 7:45-kor? - hallottam meg Kendall morgását.

- Nem tudom... - mondtam és elmentem kinyitni az ajtót. - Ajánlom, hogy nagyon fontos legyen, különben... - kezdtem, de megakadt a szemem az ajtóban álló Crystal-on:

Egészen új külsője lett.
- Halihó! - vigyorgott rám.
- Szia! Te meg mit keresel itt? - dörzsölgettem a szemem.
- Hallom gyerekcsőszt kerestek!
- Igen, de már van egy...aki ma jön...
- Aki a nagymamám...aki ideküldött...
- Miért beszélünk így?...csak mert furcsa...de akkor oké...gyere be... - mondtam és elnevettem magam. 
Elég hisztérikusan, mert az álmomban is így volt.
- Amúgy elég korán van...
- És? - mosolygott.
- Mindegy...kérsz kávét?
- Aha... - mondta és felrakta a lábát az asztalra.
Hirtelen megint kopogtak az ajtón. Kinyitottam és a lélegzetem is elállt. Újra. Két nagy darab rendőr fazon volt. Pontosan mint az álmomban. És úgy néztek ki, mint a két mamlasz, akik elraboltak...
- Mrs. Schmidt?
- Igen... - remegett a hangom. - Kendall!
- Mondd szívem... - lépett ki az ajtón egy szál boxerben, pont úgy, mint az álmomban...
- Egy pillanat! - mondtam a "rendőröknek", majd Kendall-t a kisszobába rángattam. Szinte éreztem magamon a "rendőrök" gyanús tekintetét.
- Kik ezek a rendőrök és mit keresnek a házunkban? - kérdezte.
- Ezek nem rendőrök...el akarnak rabolni! - fakadtam ki és Kendall-hez bújtam.
- Hogy mi? Miről beszélsz?
- Kicsim, figyelj! - néztem rá komolyan. - Pontosan UGYAN EZ volt az álmomba. Két rendőr beállít, az idő is stimmel.
- Jó, de hogy raboltak el?
- Azt mondták, hogy velük kell mennem, én mondtam, hogy majd hívlak és minden gyanú nélkül beültem a kocsijukba. Otthagytak, utána már csak annyit láttam, hogy Jenna-t is hozzák, aztán elhajtottak velünk...
- Ó, szóval Jenna-t is elrabolták?! - kérdezte Kendall. 
A hangjában lehetett hallani, hogy nem hisz nekem.
- Utána elaltattak minket és egy idegen helyre vittek. Utána elszöktünk, de ők üldöztek, én elestem és agyonnyomott a kocsi... - hadartam.
- Nyugodj meg! Ez csak egy rossz álom volt, de ha az megnyugtatna, akkor, ha el akarnak vinni titeket, mindannyian veletek megyünk!
- De...
- Nincs de! Már gyanút fogtak! És, ha tényleg így fog történni, ahogy mondod, akkor jobb náluk nem kihúzni a gyufát! Szóval, öltsd magadra az az édes mosolyod, és mintha mi sem történt volna, menj ki és kérdezd meg, hogy mit akarnak. Ha pedig kérdezik, hogy miről beszéltünk, mondd, hogy van egy kislányod, akit tisztába kellett raknod, mert én egyedül szerencsétlen vagyok hozzá, és meg kellett mutatnod, hogy hogy kell.
Szót fogadtam és kimentem. 
- Nos, én vagyok Mrs. Schmidt! Mit akarnak?
- A nevünk Chris és Joe Montgomery.
- Maguk testvérek? - kérdezte Kendall, én pedig megsemmisülve álltam ott, előttük, majd megszorítottam Kendall kezét.
- Igen, de most kérem, vessenek egy pillantást erre...
Az egyik a háta mögé nyúlt, mire Kendall ösztönösen mellém lépett. Szinte vágni lehetett a feszültséget. Crystal idő közben ki  jött és ő is oda állt mellém...A férfi elég sokáig matatott, mi pedig hárman, már készen álltunk arra, hogy rájuk csapjuk az ajtót és hívjuk az IGAZI RENDŐRSÉGET. Ekkor a rendőr elő húzott egy...egy fényképet.
- Elnézést a zavarásért, de nem látták ezt a macskát? Az egyik szomszéduk vesztette el, egy idős hölgy és addig hívogatta a rendőrséget ezzel az üggyel, hogy kénytelenek voltunk kijönni ide és megkeresni a macskáját.
EKKORA KŐ ESETT LE A SZÍVEMRŐL:


- Nem, nem láttuk! - mondtam már szinte nevetve. 
- Értem, elnézést, hogy ilyen korán zavartunk, további szép napot! - mondták egyszerre és becsukták az ajtót.
Kendall azzal a "ezt most felejtsük el" nézéssel tekintett rám. 
- Asszem én megyek enni... - mondta Crystal.
- Mi is jövünk! - helyeseltem és együtt leültünk az asztalhoz.
Nem kellett sok idő, rövidesen Jenna és Logan is megérkezett. Természetesen nekik és elmondtam az álmom. Logan - szokás szerint - jobban megijedt, mint Jenna. Az utóbbi pedig elmondta, hogy "mennyire szemétség az, ha elviszik a rendőrök az újonnan szerzett macskáját". 
- Szóval akkor te vitted el?
- Én nem vittem el! Ő jött oda hozzám!
- Értem...Na, mit csinálunk ma? 
- Menjünk el szörfözni! - kiáltotta James.
- Menjünk!

http://storyy-of-my-lifee.blogspot.hu/

Kinézet: 

 Nem tudom, hogy ti hogy vagytok vele, de nekem nagyon tetszik a fejléc. Egyszerű, de jó :) Nem is kell több hozzá. Tetszik, hogy ott oldalt, ahol az "Oldalak" menü van, van ott egy ilyen jel: இ  szerintem ez sokat dob rajta. Nem olyan zsúfolt az oldal mint az enyém, és elég jók a színárnyalatok is. Tetszik, hogy össze van hangolva az egész oldal :) 

10/10 :)

Történet:

Őszintén?Az elején egy kicsit úgy éreztem, hogy gyorsan történnek az események, de mivel az írónak ez az első blogja ezért elnéztem neki. Én is így voltam az elején. De aztán, ahogy így olvastam, szépen belejött. A sztori egyedi, ami jó. Nem olyan tipikus sablontörténet. Alig van benne helyesírási hiba, viszont az ilyeneket meg kell említenem, mint pl.:
"-Briiii!!!! Ébredj!!!!-rázogatta Alexa a vállam."
A "-" között nyomni kell egy space-t. Erre figyelj, de amúgy 10/9 :)
Összesen: 20/19:D
U.I.: Biztos vagyok benne, hogy egyre több olvasód lesz, én is népszerűsíteni fogom a blogodat! :) + gazdagodtál egy rendszeres olvasóval! :)
További sikeres blogolást! :)

 

38. Rész Showtime

   Sziasztok! Ezer bocsi, hogy nem tudok ilyen gyorsan új részeket hozni, de mostanában nem vagyok formában. Ez a rész is hosszúra sikeredett és próbáltam viccesen leírni. És a végén lesz egy csavar. Jó olvasást! :) EGY KIS INFORMÁCIÓ: ITT LÁTHATTOK BENNE MAJD EGY KIS BAKIT, MERT UGYE AZ ARIA-T ALAKÍTÓ SZÍNÉSZT CASSADEE POPE-NAK HÍVJÁK, EZÉRT LESZ MAJD OTT A NEVE A VIDEÓNÁL, AMI EBBEN A RÉSZBEN LESZ BENNE. :)

És akkor megint nem jött, csak 1 komment. Nem akarok senkit sem zsarolni, de addig nem lesz új rész, amíg legalább 6 komment nem jön rá. Így nem fogom tudni, hogy tetszik-e az, amit csinálok. Abba is hagyhatom, nem kötelező nekem folytatni...

 

38. Rész Showtime

Nagyon óvatosan a kezembe fogtam. Nica rám mélyesztette a gyönyörű kék szemeit és abbahagyta a sírást...de remegett. 
- Próbálja megszoptatni... - mondta Dr. Grace.
- És...ezt maga nézni fogja? - kérdezte Kendall.
- Nézze, többször láttam már ilyet...
Amíg ők vitatkoztak, addig megszoptattam Nica-t. Hirtelen oda nyúlt az ápolónő és elvette tőlem.

- Mégis mit csinál? - kérdeztem felháborodva.

- Nica még gyenge és fázik...a koraszülött osztályra kell vinnünk és inkubátorba kell rakni. Maga viszont elég jól van, a jövőhéten haza is mehet.

- Nem hagyhatom itt a kisbabámat! - kiáltottam.

- Nyugodjon meg! Ez csak azért van, hogy egy kicsit megerősítsük...

- Nem nyugod...

- Aria...nyugodj meg... - szólt közbe Kendall.

-Nyugodjak meg?! - kiabáltam. - A babánk gyenge és...

Na jó, itt elakadtam. Végül is igazuk van. Ők csak segíteni szeretnének...én meg itt hisztizek, de miért is?

- Rendben... - egyeztem végül bele.

Visszatoltak a kórtermembe, ahol már a többiek vártak, de mindenki arcára kiült a döbbenet, mikor baba nélkül gurítottak vissza a helyemre. 

- Nica? - kérdezte mindenkit megelőzve James.

- A koraszülött osztályon van... 

- És...meg lehet nézni? - hallottam Jenna izgatott hangját. 

- Persze! - kérjétek meg valamelyik nővért, hogy mondja meg, merre van...

Még be sem fejeztem a mondatot, már mindenki hurrikánként rohant ki az ajtón...kivéve Kendall-t. 

- Te miért nem mész?

- Csak akkor fogom megnézni a babát, amikor te is készen állsz rá! Nem akarom, hogy emiatt hülyén érezd magad.

- Butaság! Menj csak nyugodtan.

- Nem! - jelentette ki határozottan és, hogy nyomatékosítsa magát, leült a mellettem lévő székre és karját-lábát keresztbe rakta.

- Oké! - nevettem, de hirtelen a fájdalom alulról belém nyílalt.

- Hé! Jól érzed magad? - ért vissza Carlos. 

- Most szültem és alulról összevarrtak...szerinted? Bocs...

- Semmi gond! - vigyorgott. - Nagyon szép kisbaba. Csak a gerince egy picit el van ferdülve és az egyik szeme nagyobb mint a másik!

Bármit is akartam mondani akkor, megakadt a torkomon.

- Vicc volt! - nevetett Carlos. - Gratulálok!

- Köszi! 

Hirtelen Logan lépett be a szobába. 

- Kendall! Tudnál egy kicsit jönni? 

- Nem, miért? 

- A sajtósok...bejöttek és most minden áron le akarják fényképezni Nica-t...

Kendall felugrott és kiviharzott az ajtón Carlos-szal és Logan-nel együtt. Egyedül maradtam a fájdalmaimmal. De mégsem szenvedtem annyira, hiszen a lányomnak adtam életet. Ezért megérte.A testem elgyengült és úgy éreztem magam, mint akit a falhoz vágtak.

*

Fél órát vártam, hogy valakinek az eszébe jussak. Jenna volt a szerencsés, aki belépett az ajtón. 
- Szia! Jobban vagy?
- Sokkal! - sóhajtottam. - Kendall?
- Mindjárt itt lesz!  
- Mikor kelhetek fel?
- 1-2 óra...szerintem.
A mondat végére belépett Kendall.
- Hali! - köszönt és megcsókolt. 
- Szia! A sajtósok?
- Elmentek.
- Te?
- Megvagyok...
- Na jó, én azt hiszem hazamegyek... - mondta Jenna és kisietett az ajtón.
Kendall viszont ott maradt velem és megvárta velem azt a másfél órát.
- Halihó! - lépett be Dr. Grace a terembe. - Megvan még?
- Meg...
- A nehezén már túl vagyunk, már csak a gyógyulás maradt - mosolygott.
- Köszönöm! - vigyorogtam rá.
- Ez a dolgom...na most...szeretne elmenni Nica-hoz?
- Hát...ha lenne olyan szíves és odagurítana...
- Ja, persze!
Kendall és Dr. Grace kitoltak a kórteremből egy kerekesszékben, át a koraszülött osztályra. Ennyi babát szerintem én még az életembe nem láttam egy együtt. Némelyiküknél ott volt a család. Az egész úgy nézett ki, hogy volt egy szobányi ablakfelület, amin keresztül az újszülötteket meg lehetett nézni. Nica is köztük volt. Kendall szó szerint rátapadt az ablakra és hosszasan nézte a lányunkat. Fogalmam sincs, hogy mire gondolhatott:

 

 Engem pedig betoltak az osztályra a babák közé. Ott megint meg kellett szoptatnom. Amikor eléggé kibabáztam magam, visszamentem...bocs...visszatoltak a kórtermembe. Egész este forgolódtam, nem tudtam aludni. Másnap viszont már felkelhettem és egyedül is átmehettem Nica-hoz. Mit is mondhatnék még...A fájdalmaim 5 nap után már szinte teljesen elmúltak. És végül hazahozhattuk Nica-t.

*

Babasírásra ébredtünk és ez itt a negyedik hét. A kislány kicsit hasfájós, a pelenkák pedig rohamszámban fogynak. Nica egyre tudatosabb, mosolyog, meg tudja fogni a cumisüveg fülét, rúgkapál és játszik a kezével.

- Megyek én... - sóhajtotta Kendall. - Mennyi az idő?

- Hajnali fél három...

- A francba... - dörzsölgette a szemeit és felkelt. 

Kiment az ajtón és 10 perc múlva visszatért...Nica-val a kezében.
- Ide akarod hozni közénk?
- Igen. Hátha így jobb lesz neki...
- Attól még, hogy áthozod, még fájni fog a hasa!
- Akkor hozok neki tejet! - tette le mellém Kendall Nica-t és kisprintelt a konyhába.
Nos, Kendall zseniális elméje kitalálta, hogy "fejjem meg magam" egy fejő géppel (igen, nem kicsit akadtam ki, amikor elmondta, hogy a teheneknél használták először) És amikor először csináltam, annyira fura volt, hogy bosszúból én is vettem neki egyet, hogy ezzel elégítse ki magát. Szóval, csak ki kell menni a konyhába, ahol mindig egy üvegnyi tej volt, és már csak vissza kellett menni. Kendall visszajött és az ölébe vette Nica-t. Megölelgette, megitatta, majd elhelyezte közénk. Hihetetlen, de Nica abbahagyta a sírást és elaludt. Kendall és én pedig két oldalról közrefogtuk, hogy még csak eszébe sem jusson elmenni. Kendall odahajolt hozzám és egy puszit nyomott az arcomra. Homlokát az enyémnek támasztotta és mindketten elaludtunk.

*

Valami csikizi az orrom...gondoltam magamban és kinyitottam a szemem. Az arcomtól kb. két centiméterre Logan volt egy tollal a kezében. 

- Ezt meg honnan szerváltad? - kérdeztem. - A párnámból állt ki?

- Nem, elkaptam egy galambot és megkopasztottam.

- Haha, nagyon vicces...

- Ez nem vicc! - nevetett Logan. - Gyere! - mondta és felhúzott az ágyról. 

Kimentünk a konyhába. Bár ne tettük volna. Carlos, Alex és Nica a madárral "játszottak", James pedig szakadt rajtuk. Szegény tollas próbált csapkodni a szárnyával, de Carlos lefogta, amíg Alex és Nica ütötték...egy zsírkrétával?

- Ti meg mi a fenét csináltok? - üvöltöttem el magam, mire Alex elsírta magát.

Remek Aria, megint megcsináltad.

Jaj, most elrontottad!  - sóhajtott Carlos és elengedte a madarat, ami azonnal kirepült az ablakon.

- Na jó... - szívtam egy mély levegőt. - Én most elmegyek! Csá!
- Hova? - kérdezte James.
- Valahova...
Egy ideig sétáltam az utcán, majd megérkeztem egy kávézó elé. Itt beszéltük meg Paul-al, hogy találkozunk, kb. 2 hete. Azt terveztük, hogy elmegyünk egy olyan parkba, ahol delfinek vannak. Elméletben úszni is lehet velük. Pontosan nem tudom, hogy mi a neve. Bent a kávézóban, találkoztunk. 
- Szia! - köszönt Paul és két puszit nyomott az arcomra.
- Szia! Mehetünk?
- Aha!
20 perc kocsizás után odaértünk a helyszínre. Ott egy "idegenvezető" féleség körbevezetett minket, majd adott nekünk búvár ruhát és úsztunk egyet a delfinekkel:

 Hatalmas élmény volt! 
- Na, akkor én megyek! Még be kell néznem a fodrászhoz! - mondtam Paul-nak.
- Jé, tényleg, eltűntek a hajadból az őszhajszálak! 
- Kackac! - mondtam és elköszöntem tőle.
Fáradtan estem haza. Kendall  már vacsival várt. 
- Mit főztél? - kérdeztem és átöleltem hátulról. 
- Ö...Csirke jó?
- Persze! Köszönöm!
Mivel mást úgysem csinálhattunk, megvacsiztunk és lefeküdtünk aludni.

*

A nap, amikor végre újra munkába állhatok illetve a 6. hete, hogy megszületett Nica. A fiúkkal elmentem a stúdióhoz és felvettük a dalt:

- Nagyon jó volt! - tapsoltak meg kint a fiúk. 
- Köszi! - mosolyodtam el.
- Hé! Nem megyünk el valahova? - kérdezte Kendall és átkarolta a derekam.
- Attól függ, hova!
- Arra gondoltam, hogy kivehetnénk egy hétvégét és el utazhatnánk Hawaii-ra...
- Csak mi ketten?
- Csak mi ketten - ismételt.
- És mi lesz Nica-val?
- Egy-két napra csak itt tudjuk hagyni...
- Nem! Én nem hagyom itt. 
- De Jenna-ék vigyázhatnának rá...
- Nekik pont elég Alex. Nem akarom még a lányunkat is rájuk zúdítani...
- Ne csináld már...
- Maradjunk inkább itt...jó?
- Rendben... - mondta kedvtelenül.
Gondolkoztam rajta, hogy mivel vidíthatnám fel...
- Kendall?
- Mondd.
- Tudod milyen nap van ma?
- Péntek?
- Nem, nem erre gondoltam...Letelt a 6 hét!
Kendall-nek látszólag hatalmas fejtörést okozott, aztán rájött, hogy mire gondoltam.
- Szuper! Akkor ma este?
- Ma este! - kacsintottam.
Amikor kiléptünk a stúdió ajtaján, megrohamoztak minket a sajtósok. Alig tudtunk tőlük elindulni. Otthon gondolkozni kezdtem valamin...
 - Kendall?
- Na?
- Figyu, gondolkoztam azon, amit mondtál...
- Nem, nem...már én is gondolkodtam rajta és rájöttem, hogy tényleg nem lenne túl jó ötlet Nica-t itt hagyni...
- Igen, ez így rendben is van, de...
- De?
- Vegyünk fel egy bébicsőszt! - böktem ki az ötletet.
Kendall először nagyon furcsán nézett rám, de aztán megértett.
- Szerintem jó ötlet! - mondta és fel is hívott egyet.
A neve: Mrs. Leah és már 20 éve aktív a munkájában. Holnap fog jönni először.
- Hé! Nem csinálunk valamit? - kérdezte Kendall.
- De...ami azt illeti, Nica-t tisztába kellene rakni...
- Én nem erre gondoltam...
- Elhiszem, de már reggel óta nem volt cserélve...hacsak a szomszéd nem cserélte ki.
Amikor reggel elmentünk, megkértük az alattunk lakó kedves, idős hölgyet, hogy vigyázzon a babákra. Tudom, hogy nem valami előnyös egy remegő kezű, gyenge nőre bízni a gyerekeket, de csak így tudtunk mindannyian elmenni a stúdióba.
- Akkor menjünk... - mondta kedvtelenül Kendall. - Jézusom... - bontotta ki a pelenkát. - Ehhez én nem nyúlok hozzá! 
- Add ide! - sóhajtottam és tisztába tettem Nica-t. - Na, te szépen vigyázol apura, én pedig átmegyek Jenna-ékhoz... - suttogtam a kislány fülébe, majd odaadtam az apjának.
- Sziasztok! - köszöntem Logan-nek és Jenna-nak, amikor beléptem az ajtón.
- Ó, szia! - köszönt Logan, aki épp egy "teletöltött" pelenkával jött ki a babaszobából, át a konyhába.
- Segítsek? - kérdeztem aggódva, amikor hangos csörömpölést és egy hangos "FÚÚÚJJ" kiáltást hallottam.
- Neeem keeel kööössszzííí! - válaszolt Logan.
- Aria! Ide tudnál jönni egy percre? - kiáltott Jenna.
- Persze!
Amikor beléptem a babaszobába, az első dolog amit megpillantottam, az az, hogy Alex lila filccel összefirkálja Jenna arcát.
- Ö...Erre nagyon nem tudok mit mondani... - nyögtem.
- Ö...én se! - nevetett Jenna és kivette Alex kezéből a filcet. - Hogyhogy itt vagy?
- Csak úgy...unatkoztam.
- Egy baba mellett lehet unatkozni?
- Hát...nem...De...érted...
- Van valami gond?
- Neeeeeeeeeemmmm - sóhajtottam. - Csak mostanában nincs elég időnk egymásra és gondoltam átjövök...érted?
- Aha...Na én most gyorsan lefektetem Alex-et aludni és elmegyünk valahova, jó?
- Okés.
Megvártuk, hogy Alex elaludjon, majd elmentünk egy...egy játszótérre. Szinte alig volt ott pár gyerek, gondolom a borús idő miatt. Már sötétedett. Mindketten beleültünk a hintába és meghajtottuk magunkat. Egy ideig elszórakoztunk, majd észrevettünk egy elég feltűnő fekete alakot...Összenéztünk.
- Szerinted paparazzi? - kérdeztem.
- Lehet... - vonta meg a vállát Jenna.
- Nem kellene mennünk? - kérdeztem újra, amikor észrevettem, hogy az az alak elindul felénk.
-Nem tudom...
- Na jó, menjünk! - kiáltottam, mire elfutottunk. 
Azt hiszem, hogy egy kicsit paranoiásak vagyunk...Amikor hazaértünk, elköszöntünk egymástól, majd én hazamentem Kendall-hez.
- Szia! - köszönt és megcsókolt. - Éhes vagy?
- Aha! 
- Akkor rendelünk kínait, jó? - mosolygott.
- Okés.
Felhívtuk az egyik éttermet, akik kihozták nekünk a kaját, majd megnéztük a Z Világháborút...az ágyban. Amikor vége lett a filmnek, Kendall odahajolt hozzám ás megcsókolt. Én visszacsókoltam, mire megragadta a derekam és magára fordított. Levette a felsőmet, majd én is az övét. Szépen vetkőztettük egymást, majd amikor már semelyikünkön nem volt semmi, Kendall felkészült és khm...na...tudjátok. Nagyjából 5 perce csinálhattuk, amikor csöngettek. Én felemelkedtem és éppen "leszálltam" volna Kendall-ről, de ő:
- Eszedbe se jusson kinyitni! - mondta és megcsókolt.
- Aria! Kendall! - hallottuk meg Carlos hangját. - Tudom, hogy itthon vagytok, alattunk mindent hallani! Nem lehetne egy kicsit csendesebben?
- Oké! - kiáltottuk egyszerre.
- Ez nagyon ciki volt! - dőltem rá Kendall-re, aki szintén röhögött.
- Ha mindent hallanak, akkor bizonyára Carlos nem venné zokon, ha azt mondanám, hogy EGY IDIÓTA!
Erre csak egy nagyon erős kopogást hallottunk a talajról, mire elnevettük magunkat és folytattuk tovább amit abbahagytunk. Kendall végigsimította a gerincem, majd ledöntött maga mellé. 
- Huh... - sóhajtott. - Ez hiányzott.
- Nekem is - helyeseltem.
- Hé...mi van Nica-val?...
- Nem tudom...
És ekkor nagyon megijedtem. Már több mit egy órája nem adott semmilyen "életjelet". Kendall és én átrohantunk a babaszobába.
- Nica! - kiáltottam.
Láttam, ahogy a lányom lassan kinyitja a szemét, majd sírni kezd Yoda pedig rázni kezdi a farkát.
- Csak aludtak... - ölelt át Kendall. 
Hatalmasat sóhajtottam. Mivel az idő 23:23 volt, ezért Kendall-el gyorsan lefektettük Nica-t, majd mi is elaludtunk.

 *

Kopogtattak az ajtón. Először Kendall-re néztem rá, aki még mindig aludt, majd az éjjeli szekrényen lévő órára.

- Ki a fene lehet az 7:45-kor? - hallottam meg Kendall morgását.

- Nem tudom... - mondtam és elmentem kinyitni az ajtót. - Ajánlom, hogy nagyon fontos legyen, különben... - kezdtem, de megakadt a szemem az ajtóban álló Crystal-on:

Egészen új külsője lett.
- Halihó! - vigyorgott rám.
- Szia! Te meg mit keresel itt? - dörzsölgettem a szemem.
- Hallom gyerekcsőszt kerestek!
- Igen, de már van egy...aki ma jön...
- Aki a nagymamám...aki ideküldött...
- Miért beszélünk így?...csak mert furcsa...de akkor oké...gyere be... - mondtam és elnevettem magam. - Amúgy elég korán van...
- És? - mosolygott.
- Mindegy...kérsz kávét?
- Aha... - mondta és felrakta a lábát az asztalra.
Hirtelen megint kopogtak az ajtón. Kinyitottam és a lélegzetem is elállt. Két nagy darab rendőr fazon volt.
- Mrs. Schmidt?
- Igen...
- Velünk kell jönnie. 
A pupillám kitágult és a kezem is remegett.
- Kendall! - kiáltottam. - Gyere egy picit!
A drágám sóhajtozva kilépett a hálószoba ajtaján egy szál boxerben. Ő is ugyan úgy meglepődött, de - látszólag - magabiztosan odalépett a rendőrökhöz:
-Kendall Schmidt. Mi a probléma?
- A feleségének velünk kell jönnie! - mondta az egyik. 
- Miért? Tudtommal semmilyen bűnt nem követett el...
- Öltözzön fel, öt percet kap! - mondta a másik, mintha meg sem hallotta volna Kendall-t.
- Elkísérlek! - mondta.
- Nem, maga nem! Csak Mrs. Schmidt!
- De miért?
- Három perc... - sóhajtott az egyik.
Kendall gyorsan beszaladt a szobánkba. Én meg utána.
- Mit csináltál? - szegezte nekem a kérdést, amikor becsuktam az ajtót magunk mögött.
- Én? Semmit...
- Akkor mivel magyarázod meg ezt? - tártam szét a karját.
- Fogalmam sincs, hogy mit akarhatnak...
- Tényleg? Ötleted sincs? - játszotta az értetlent.
- Nézd...nem csináltam semmit.
- Rendben...hiszek neked. Na gyere... - mondta és kimentünk a rendőrökhöz. 
- Amint tehetem, hívlak... - mondtam és megcsókoltam.
- Rendben. Szia! - köszönt el. 
- Majd értesítjük Mr. Schmidt - mondták egyszerre a rendőrök.
- Várjanak! Azért, ha mégis elfelejtenék...kérhetek két nevet?
- Persze! - sóhajtottak. - Chris és Joe Montgomery.
- Maguk testvérek?
- Igen...De most, ha nem bánják, szólít a kötelesség - mondták és rám csatolták a bilincset. 
Kicsit sokkos állapotban,de kiléptem az ajtón. A rendőrök lekísértek a kocsihoz, majd magamra hagytak. 3 perce ültem a kocsiban, de amit utána láttam, azt sosem felejtem el. Jenna-t kísérték ki az ajtón és beültették mellém. 
- Te...hogyhogy...mit keresel te itt? - fakadtam ki.
- Nem tudom... - válaszolta ugyan olyan hangnemben Jenna.
A két rendőr beszállt a kocsiba, majd elindultunk. Egy ideig csendben voltunk. Én szólaltam meg elsőként. 
- Hová megyünk?
- Kuss! - szólt hátra az egyik.
- Bocsánat...de hogy mondta?
- Jól hallottad.
Hirtelen pánikroham tört rám, amit igyekeztem elfolytani...
- Kik maguk? És mit akarnak tőlünk?
- Na...sokkal gyorsabban forog a kereke ennek a csajnak, mint ahogy azt gondoltam... - nevetett föl...azt hiszem Chris.
Jenna-val összenéztünk, amikor mindketten kiszálltak a rendőrautóból és hátramentek hozzánk. Feltépték az ajtót és szabályosan kirángattak minket a kocsiból. Egy fehér kloroformos rongyot szorítottak a számhoz. Pillanatok alatt elsötétült minden.