38. Rész Showtime

   Sziasztok! Ezer bocsi, hogy nem tudok ilyen gyorsan új részeket hozni, de mostanában nem vagyok formában. Ez a rész is hosszúra sikeredett és próbáltam viccesen leírni. És a végén lesz egy csavar. Jó olvasást! :) EGY KIS INFORMÁCIÓ: ITT LÁTHATTOK BENNE MAJD EGY KIS BAKIT, MERT UGYE AZ ARIA-T ALAKÍTÓ SZÍNÉSZT CASSADEE POPE-NAK HÍVJÁK, EZÉRT LESZ MAJD OTT A NEVE A VIDEÓNÁL, AMI EBBEN A RÉSZBEN LESZ BENNE. :)

És akkor megint nem jött, csak 1 komment. Nem akarok senkit sem zsarolni, de addig nem lesz új rész, amíg legalább 6 komment nem jön rá. Így nem fogom tudni, hogy tetszik-e az, amit csinálok. Abba is hagyhatom, nem kötelező nekem folytatni...

 

38. Rész Showtime

Nagyon óvatosan a kezembe fogtam. Nica rám mélyesztette a gyönyörű kék szemeit és abbahagyta a sírást...de remegett. 
- Próbálja megszoptatni... - mondta Dr. Grace.
- És...ezt maga nézni fogja? - kérdezte Kendall.
- Nézze, többször láttam már ilyet...
Amíg ők vitatkoztak, addig megszoptattam Nica-t. Hirtelen oda nyúlt az ápolónő és elvette tőlem.

- Mégis mit csinál? - kérdeztem felháborodva.

- Nica még gyenge és fázik...a koraszülött osztályra kell vinnünk és inkubátorba kell rakni. Maga viszont elég jól van, a jövőhéten haza is mehet.

- Nem hagyhatom itt a kisbabámat! - kiáltottam.

- Nyugodjon meg! Ez csak azért van, hogy egy kicsit megerősítsük...

- Nem nyugod...

- Aria...nyugodj meg... - szólt közbe Kendall.

-Nyugodjak meg?! - kiabáltam. - A babánk gyenge és...

Na jó, itt elakadtam. Végül is igazuk van. Ők csak segíteni szeretnének...én meg itt hisztizek, de miért is?

- Rendben... - egyeztem végül bele.

Visszatoltak a kórtermembe, ahol már a többiek vártak, de mindenki arcára kiült a döbbenet, mikor baba nélkül gurítottak vissza a helyemre. 

- Nica? - kérdezte mindenkit megelőzve James.

- A koraszülött osztályon van... 

- És...meg lehet nézni? - hallottam Jenna izgatott hangját. 

- Persze! - kérjétek meg valamelyik nővért, hogy mondja meg, merre van...

Még be sem fejeztem a mondatot, már mindenki hurrikánként rohant ki az ajtón...kivéve Kendall-t. 

- Te miért nem mész?

- Csak akkor fogom megnézni a babát, amikor te is készen állsz rá! Nem akarom, hogy emiatt hülyén érezd magad.

- Butaság! Menj csak nyugodtan.

- Nem! - jelentette ki határozottan és, hogy nyomatékosítsa magát, leült a mellettem lévő székre és karját-lábát keresztbe rakta.

- Oké! - nevettem, de hirtelen a fájdalom alulról belém nyílalt.

- Hé! Jól érzed magad? - ért vissza Carlos. 

- Most szültem és alulról összevarrtak...szerinted? Bocs...

- Semmi gond! - vigyorgott. - Nagyon szép kisbaba. Csak a gerince egy picit el van ferdülve és az egyik szeme nagyobb mint a másik!

Bármit is akartam mondani akkor, megakadt a torkomon.

- Vicc volt! - nevetett Carlos. - Gratulálok!

- Köszi! 

Hirtelen Logan lépett be a szobába. 

- Kendall! Tudnál egy kicsit jönni? 

- Nem, miért? 

- A sajtósok...bejöttek és most minden áron le akarják fényképezni Nica-t...

Kendall felugrott és kiviharzott az ajtón Carlos-szal és Logan-nel együtt. Egyedül maradtam a fájdalmaimmal. De mégsem szenvedtem annyira, hiszen a lányomnak adtam életet. Ezért megérte.A testem elgyengült és úgy éreztem magam, mint akit a falhoz vágtak.

*

Fél órát vártam, hogy valakinek az eszébe jussak. Jenna volt a szerencsés, aki belépett az ajtón. 
- Szia! Jobban vagy?
- Sokkal! - sóhajtottam. - Kendall?
- Mindjárt itt lesz!  
- Mikor kelhetek fel?
- 1-2 óra...szerintem.
A mondat végére belépett Kendall.
- Hali! - köszönt és megcsókolt. 
- Szia! A sajtósok?
- Elmentek.
- Te?
- Megvagyok...
- Na jó, én azt hiszem hazamegyek... - mondta Jenna és kisietett az ajtón.
Kendall viszont ott maradt velem és megvárta velem azt a másfél órát.
- Halihó! - lépett be Dr. Grace a terembe. - Megvan még?
- Meg...
- A nehezén már túl vagyunk, már csak a gyógyulás maradt - mosolygott.
- Köszönöm! - vigyorogtam rá.
- Ez a dolgom...na most...szeretne elmenni Nica-hoz?
- Hát...ha lenne olyan szíves és odagurítana...
- Ja, persze!
Kendall és Dr. Grace kitoltak a kórteremből egy kerekesszékben, át a koraszülött osztályra. Ennyi babát szerintem én még az életembe nem láttam egy együtt. Némelyiküknél ott volt a család. Az egész úgy nézett ki, hogy volt egy szobányi ablakfelület, amin keresztül az újszülötteket meg lehetett nézni. Nica is köztük volt. Kendall szó szerint rátapadt az ablakra és hosszasan nézte a lányunkat. Fogalmam sincs, hogy mire gondolhatott:

 

 Engem pedig betoltak az osztályra a babák közé. Ott megint meg kellett szoptatnom. Amikor eléggé kibabáztam magam, visszamentem...bocs...visszatoltak a kórtermembe. Egész este forgolódtam, nem tudtam aludni. Másnap viszont már felkelhettem és egyedül is átmehettem Nica-hoz. Mit is mondhatnék még...A fájdalmaim 5 nap után már szinte teljesen elmúltak. És végül hazahozhattuk Nica-t.

*

Babasírásra ébredtünk és ez itt a negyedik hét. A kislány kicsit hasfájós, a pelenkák pedig rohamszámban fogynak. Nica egyre tudatosabb, mosolyog, meg tudja fogni a cumisüveg fülét, rúgkapál és játszik a kezével.

- Megyek én... - sóhajtotta Kendall. - Mennyi az idő?

- Hajnali fél három...

- A francba... - dörzsölgette a szemeit és felkelt. 

Kiment az ajtón és 10 perc múlva visszatért...Nica-val a kezében.
- Ide akarod hozni közénk?
- Igen. Hátha így jobb lesz neki...
- Attól még, hogy áthozod, még fájni fog a hasa!
- Akkor hozok neki tejet! - tette le mellém Kendall Nica-t és kisprintelt a konyhába.
Nos, Kendall zseniális elméje kitalálta, hogy "fejjem meg magam" egy fejő géppel (igen, nem kicsit akadtam ki, amikor elmondta, hogy a teheneknél használták először) És amikor először csináltam, annyira fura volt, hogy bosszúból én is vettem neki egyet, hogy ezzel elégítse ki magát. Szóval, csak ki kell menni a konyhába, ahol mindig egy üvegnyi tej volt, és már csak vissza kellett menni. Kendall visszajött és az ölébe vette Nica-t. Megölelgette, megitatta, majd elhelyezte közénk. Hihetetlen, de Nica abbahagyta a sírást és elaludt. Kendall és én pedig két oldalról közrefogtuk, hogy még csak eszébe sem jusson elmenni. Kendall odahajolt hozzám és egy puszit nyomott az arcomra. Homlokát az enyémnek támasztotta és mindketten elaludtunk.

*

Valami csikizi az orrom...gondoltam magamban és kinyitottam a szemem. Az arcomtól kb. két centiméterre Logan volt egy tollal a kezében. 

- Ezt meg honnan szerváltad? - kérdeztem. - A párnámból állt ki?

- Nem, elkaptam egy galambot és megkopasztottam.

- Haha, nagyon vicces...

- Ez nem vicc! - nevetett Logan. - Gyere! - mondta és felhúzott az ágyról. 

Kimentünk a konyhába. Bár ne tettük volna. Carlos, Alex és Nica a madárral "játszottak", James pedig szakadt rajtuk. Szegény tollas próbált csapkodni a szárnyával, de Carlos lefogta, amíg Alex és Nica ütötték...egy zsírkrétával?

- Ti meg mi a fenét csináltok? - üvöltöttem el magam, mire Alex elsírta magát.

Remek Aria, megint megcsináltad.

Jaj, most elrontottad!  - sóhajtott Carlos és elengedte a madarat, ami azonnal kirepült az ablakon.

- Na jó... - szívtam egy mély levegőt. - Én most elmegyek! Csá!
- Hova? - kérdezte James.
- Valahova...
Egy ideig sétáltam az utcán, majd megérkeztem egy kávézó elé. Itt beszéltük meg Paul-al, hogy találkozunk, kb. 2 hete. Azt terveztük, hogy elmegyünk egy olyan parkba, ahol delfinek vannak. Elméletben úszni is lehet velük. Pontosan nem tudom, hogy mi a neve. Bent a kávézóban, találkoztunk. 
- Szia! - köszönt Paul és két puszit nyomott az arcomra.
- Szia! Mehetünk?
- Aha!
20 perc kocsizás után odaértünk a helyszínre. Ott egy "idegenvezető" féleség körbevezetett minket, majd adott nekünk búvár ruhát és úsztunk egyet a delfinekkel:

 Hatalmas élmény volt! 
- Na, akkor én megyek! Még be kell néznem a fodrászhoz! - mondtam Paul-nak.
- Jé, tényleg, eltűntek a hajadból az őszhajszálak! 
- Kackac! - mondtam és elköszöntem tőle.
Fáradtan estem haza. Kendall  már vacsival várt. 
- Mit főztél? - kérdeztem és átöleltem hátulról. 
- Ö...Csirke jó?
- Persze! Köszönöm!
Mivel mást úgysem csinálhattunk, megvacsiztunk és lefeküdtünk aludni.

*

A nap, amikor végre újra munkába állhatok illetve a 6. hete, hogy megszületett Nica. A fiúkkal elmentem a stúdióhoz és felvettük a dalt:

- Nagyon jó volt! - tapsoltak meg kint a fiúk. 
- Köszi! - mosolyodtam el.
- Hé! Nem megyünk el valahova? - kérdezte Kendall és átkarolta a derekam.
- Attól függ, hova!
- Arra gondoltam, hogy kivehetnénk egy hétvégét és el utazhatnánk Hawaii-ra...
- Csak mi ketten?
- Csak mi ketten - ismételt.
- És mi lesz Nica-val?
- Egy-két napra csak itt tudjuk hagyni...
- Nem! Én nem hagyom itt. 
- De Jenna-ék vigyázhatnának rá...
- Nekik pont elég Alex. Nem akarom még a lányunkat is rájuk zúdítani...
- Ne csináld már...
- Maradjunk inkább itt...jó?
- Rendben... - mondta kedvtelenül.
Gondolkoztam rajta, hogy mivel vidíthatnám fel...
- Kendall?
- Mondd.
- Tudod milyen nap van ma?
- Péntek?
- Nem, nem erre gondoltam...Letelt a 6 hét!
Kendall-nek látszólag hatalmas fejtörést okozott, aztán rájött, hogy mire gondoltam.
- Szuper! Akkor ma este?
- Ma este! - kacsintottam.
Amikor kiléptünk a stúdió ajtaján, megrohamoztak minket a sajtósok. Alig tudtunk tőlük elindulni. Otthon gondolkozni kezdtem valamin...
 - Kendall?
- Na?
- Figyu, gondolkoztam azon, amit mondtál...
- Nem, nem...már én is gondolkodtam rajta és rájöttem, hogy tényleg nem lenne túl jó ötlet Nica-t itt hagyni...
- Igen, ez így rendben is van, de...
- De?
- Vegyünk fel egy bébicsőszt! - böktem ki az ötletet.
Kendall először nagyon furcsán nézett rám, de aztán megértett.
- Szerintem jó ötlet! - mondta és fel is hívott egyet.
A neve: Mrs. Leah és már 20 éve aktív a munkájában. Holnap fog jönni először.
- Hé! Nem csinálunk valamit? - kérdezte Kendall.
- De...ami azt illeti, Nica-t tisztába kellene rakni...
- Én nem erre gondoltam...
- Elhiszem, de már reggel óta nem volt cserélve...hacsak a szomszéd nem cserélte ki.
Amikor reggel elmentünk, megkértük az alattunk lakó kedves, idős hölgyet, hogy vigyázzon a babákra. Tudom, hogy nem valami előnyös egy remegő kezű, gyenge nőre bízni a gyerekeket, de csak így tudtunk mindannyian elmenni a stúdióba.
- Akkor menjünk... - mondta kedvtelenül Kendall. - Jézusom... - bontotta ki a pelenkát. - Ehhez én nem nyúlok hozzá! 
- Add ide! - sóhajtottam és tisztába tettem Nica-t. - Na, te szépen vigyázol apura, én pedig átmegyek Jenna-ékhoz... - suttogtam a kislány fülébe, majd odaadtam az apjának.
- Sziasztok! - köszöntem Logan-nek és Jenna-nak, amikor beléptem az ajtón.
- Ó, szia! - köszönt Logan, aki épp egy "teletöltött" pelenkával jött ki a babaszobából, át a konyhába.
- Segítsek? - kérdeztem aggódva, amikor hangos csörömpölést és egy hangos "FÚÚÚJJ" kiáltást hallottam.
- Neeem keeel kööössszzííí! - válaszolt Logan.
- Aria! Ide tudnál jönni egy percre? - kiáltott Jenna.
- Persze!
Amikor beléptem a babaszobába, az első dolog amit megpillantottam, az az, hogy Alex lila filccel összefirkálja Jenna arcát.
- Ö...Erre nagyon nem tudok mit mondani... - nyögtem.
- Ö...én se! - nevetett Jenna és kivette Alex kezéből a filcet. - Hogyhogy itt vagy?
- Csak úgy...unatkoztam.
- Egy baba mellett lehet unatkozni?
- Hát...nem...De...érted...
- Van valami gond?
- Neeeeeeeeeemmmm - sóhajtottam. - Csak mostanában nincs elég időnk egymásra és gondoltam átjövök...érted?
- Aha...Na én most gyorsan lefektetem Alex-et aludni és elmegyünk valahova, jó?
- Okés.
Megvártuk, hogy Alex elaludjon, majd elmentünk egy...egy játszótérre. Szinte alig volt ott pár gyerek, gondolom a borús idő miatt. Már sötétedett. Mindketten beleültünk a hintába és meghajtottuk magunkat. Egy ideig elszórakoztunk, majd észrevettünk egy elég feltűnő fekete alakot...Összenéztünk.
- Szerinted paparazzi? - kérdeztem.
- Lehet... - vonta meg a vállát Jenna.
- Nem kellene mennünk? - kérdeztem újra, amikor észrevettem, hogy az az alak elindul felénk.
-Nem tudom...
- Na jó, menjünk! - kiáltottam, mire elfutottunk. 
Azt hiszem, hogy egy kicsit paranoiásak vagyunk...Amikor hazaértünk, elköszöntünk egymástól, majd én hazamentem Kendall-hez.
- Szia! - köszönt és megcsókolt. - Éhes vagy?
- Aha! 
- Akkor rendelünk kínait, jó? - mosolygott.
- Okés.
Felhívtuk az egyik éttermet, akik kihozták nekünk a kaját, majd megnéztük a Z Világháborút...az ágyban. Amikor vége lett a filmnek, Kendall odahajolt hozzám ás megcsókolt. Én visszacsókoltam, mire megragadta a derekam és magára fordított. Levette a felsőmet, majd én is az övét. Szépen vetkőztettük egymást, majd amikor már semelyikünkön nem volt semmi, Kendall felkészült és khm...na...tudjátok. Nagyjából 5 perce csinálhattuk, amikor csöngettek. Én felemelkedtem és éppen "leszálltam" volna Kendall-ről, de ő:
- Eszedbe se jusson kinyitni! - mondta és megcsókolt.
- Aria! Kendall! - hallottuk meg Carlos hangját. - Tudom, hogy itthon vagytok, alattunk mindent hallani! Nem lehetne egy kicsit csendesebben?
- Oké! - kiáltottuk egyszerre.
- Ez nagyon ciki volt! - dőltem rá Kendall-re, aki szintén röhögött.
- Ha mindent hallanak, akkor bizonyára Carlos nem venné zokon, ha azt mondanám, hogy EGY IDIÓTA!
Erre csak egy nagyon erős kopogást hallottunk a talajról, mire elnevettük magunkat és folytattuk tovább amit abbahagytunk. Kendall végigsimította a gerincem, majd ledöntött maga mellé. 
- Huh... - sóhajtott. - Ez hiányzott.
- Nekem is - helyeseltem.
- Hé...mi van Nica-val?...
- Nem tudom...
És ekkor nagyon megijedtem. Már több mit egy órája nem adott semmilyen "életjelet". Kendall és én átrohantunk a babaszobába.
- Nica! - kiáltottam.
Láttam, ahogy a lányom lassan kinyitja a szemét, majd sírni kezd Yoda pedig rázni kezdi a farkát.
- Csak aludtak... - ölelt át Kendall. 
Hatalmasat sóhajtottam. Mivel az idő 23:23 volt, ezért Kendall-el gyorsan lefektettük Nica-t, majd mi is elaludtunk.

 *

Kopogtattak az ajtón. Először Kendall-re néztem rá, aki még mindig aludt, majd az éjjeli szekrényen lévő órára.

- Ki a fene lehet az 7:45-kor? - hallottam meg Kendall morgását.

- Nem tudom... - mondtam és elmentem kinyitni az ajtót. - Ajánlom, hogy nagyon fontos legyen, különben... - kezdtem, de megakadt a szemem az ajtóban álló Crystal-on:

Egészen új külsője lett.
- Halihó! - vigyorgott rám.
- Szia! Te meg mit keresel itt? - dörzsölgettem a szemem.
- Hallom gyerekcsőszt kerestek!
- Igen, de már van egy...aki ma jön...
- Aki a nagymamám...aki ideküldött...
- Miért beszélünk így?...csak mert furcsa...de akkor oké...gyere be... - mondtam és elnevettem magam. - Amúgy elég korán van...
- És? - mosolygott.
- Mindegy...kérsz kávét?
- Aha... - mondta és felrakta a lábát az asztalra.
Hirtelen megint kopogtak az ajtón. Kinyitottam és a lélegzetem is elállt. Két nagy darab rendőr fazon volt.
- Mrs. Schmidt?
- Igen...
- Velünk kell jönnie. 
A pupillám kitágult és a kezem is remegett.
- Kendall! - kiáltottam. - Gyere egy picit!
A drágám sóhajtozva kilépett a hálószoba ajtaján egy szál boxerben. Ő is ugyan úgy meglepődött, de - látszólag - magabiztosan odalépett a rendőrökhöz:
-Kendall Schmidt. Mi a probléma?
- A feleségének velünk kell jönnie! - mondta az egyik. 
- Miért? Tudtommal semmilyen bűnt nem követett el...
- Öltözzön fel, öt percet kap! - mondta a másik, mintha meg sem hallotta volna Kendall-t.
- Elkísérlek! - mondta.
- Nem, maga nem! Csak Mrs. Schmidt!
- De miért?
- Három perc... - sóhajtott az egyik.
Kendall gyorsan beszaladt a szobánkba. Én meg utána.
- Mit csináltál? - szegezte nekem a kérdést, amikor becsuktam az ajtót magunk mögött.
- Én? Semmit...
- Akkor mivel magyarázod meg ezt? - tártam szét a karját.
- Fogalmam sincs, hogy mit akarhatnak...
- Tényleg? Ötleted sincs? - játszotta az értetlent.
- Nézd...nem csináltam semmit.
- Rendben...hiszek neked. Na gyere... - mondta és kimentünk a rendőrökhöz. 
- Amint tehetem, hívlak... - mondtam és megcsókoltam.
- Rendben. Szia! - köszönt el. 
- Majd értesítjük Mr. Schmidt - mondták egyszerre a rendőrök.
- Várjanak! Azért, ha mégis elfelejtenék...kérhetek két nevet?
- Persze! - sóhajtottak. - Chris és Joe Montgomery.
- Maguk testvérek?
- Igen...De most, ha nem bánják, szólít a kötelesség - mondták és rám csatolták a bilincset. 
Kicsit sokkos állapotban,de kiléptem az ajtón. A rendőrök lekísértek a kocsihoz, majd magamra hagytak. 3 perce ültem a kocsiban, de amit utána láttam, azt sosem felejtem el. Jenna-t kísérték ki az ajtón és beültették mellém. 
- Te...hogyhogy...mit keresel te itt? - fakadtam ki.
- Nem tudom... - válaszolta ugyan olyan hangnemben Jenna.
A két rendőr beszállt a kocsiba, majd elindultunk. Egy ideig csendben voltunk. Én szólaltam meg elsőként. 
- Hová megyünk?
- Kuss! - szólt hátra az egyik.
- Bocsánat...de hogy mondta?
- Jól hallottad.
Hirtelen pánikroham tört rám, amit igyekeztem elfolytani...
- Kik maguk? És mit akarnak tőlünk?
- Na...sokkal gyorsabban forog a kereke ennek a csajnak, mint ahogy azt gondoltam... - nevetett föl...azt hiszem Chris.
Jenna-val összenéztünk, amikor mindketten kiszálltak a rendőrautóból és hátramentek hozzánk. Feltépték az ajtót és szabályosan kirángattak minket a kocsiból. Egy fehér kloroformos rongyot szorítottak a számhoz. Pillanatok alatt elsötétült minden.