37. Rész Baby

Sziasztok! :) Itt a várva várt rész, illetve egy kicsit megkavartam a szálakat egy olvasó kérésére :) Nagyon hosszú lett :) Jó olvasást! 

Sokan írtatok rám, hogy honnan szedem a képeket! Nekem egy ismerősöm küldi facebookon, tőle kérdezzétek :D

U.I.: Leona-t is egy barátomról mintáztam. És ő kért meg, hogy így legyen benne. Majd meglátjátok, hogy miért mondom ezt. (Csak azért, hogy nehogy megint azt higgyétek, hogy azt akarom, hogy Aria legyen a főszereplő) ~ by. Aria

37. Rész Baby

A nászútnak vége, vissza jöttünk Los Angelesbe. Már a 6-ik hónapban járok és arra gondoltunk Jenna-val, hogy itt lenne az ideje babaruhát vásárolni a kicsiknek. Mivel Jenna-é fiú lesz, ezért elvitte magával Logan-t, hogy segítsen neki választani. Amint ezt Kendall meghallotta, elhatározta, hogy ő is jön, mert kötöttek egy "fogadást", hogy "Ki a jobb apa?". Nos, látványosan végigszenvedték az egészet. 
- Mikor megyünk már hazaaa? - kérdezte Logan és leült a földre.
- Komolyan, gyerekesebbek vagytok, mint az 5 évesek! - nevettem.
- De mi nem akarunk órákat itt tölteni! - nyafogott Logan.
- Azt hittük, hogy gyorsabb lesz, ha két nő van... - kezdte Kendall.
- És gyorsabb is...
- Hát, baromira nem! Mindenen megálltok vitatkozni..."Ez olcsóbb" - utánozta a hangomat Kendall.
- "De ez jobb márka" - folytatta a beszélgetést Logan, ugyan olyan magas hangon.
- Nem vagytok viccesek! - kiáltottunk rájuk egyszerre.
- Ó, dehogynem! - vágtak vissza. - Amúgy komolyan...nem értem a nőket...úgy mennek be a boltokba, hogy nem tudják mi kell nekik...de az nagyon.
- Logan...a férfiak is ilyenek. 
- De legalább nekünk van valami elképzelésünk!
- Mindegy, minél többet vitatkozunk, annál később  végzünk, gyerünk! - mondta Jenna.
- Nem, mi nem megyünk sehova...
- Hacsak, nem haza!
- Ne csináljátok már!
Erre a mondatra csak megrántották a vállukat. 
- Rendben! - húztam fel magam. - Maradjatok itt és várjátok meg, amíg végzünk!
Azzal otthagytuk őket abban a reményben, hogy nem mozdulnak el a helyükről. Kicsit vásárolgattunk, meg nézelődtünk. Szinte az egész boltot felkutattam, de nem találtam semmit, ami a célnak megfelelő lenne. 
- Kendall? Idetudnál jönni egy picit?
- Persze...Mi a gond? - simította meg a hasam. 
- Nem tudok dönteni...
Mellettünk állt egy pár, ahol a nő szintén nézelődött, talán a nyolcadik hónapban járhatott, de a barátja/férje arca mindent elárult. Ő össze is nézett Kendall-el, azzal a tipikus "Éljük túl együtt" fejjel.
- Szerintem legyen a lila. Az egy fokkal jobb mint a rózsaszín - mondta Kendall.
- Ahogy akarod! 
- Már annyira várom! - mosolygott.
- Én is.
A mellettünk álló pár irigykedve nézett minket. 
- Oké, már csak cipő és sapka kell...
- Ne már...Nem elég ez neki?
- Nem hiszem...
- Sziasztok! - vágott közbe egy ismerős hang.
Leona.
- Szia! Mizu?
- Semmi különös. Ó, szépen domborodsz! - nézett rám.
- Haha, köszi! 
- Jenna?
- Arra van valamerre...vagy ott...esetleg ott... - mutogattam körbe magam körül.
- Értem...
- Kérlek Leona ments ki innen! - kiáltott rá Kendall, mire egy csomóan felé fordultak.
- Miért?
- Ha eddig nem vetted volna észre, férfi vagyok. És a férfiak NEM vásárolnak kisbaba ruhákat...
- Hát...Aria...nem bánod? 
- Igazából nagyon is...
- Majd felhívsz, ha haza akarsz jönni...és akkor jövök érted! - mondta Kendall. 
- Nem kell. Menj csak - mondtam duzzogva.
- Én is mehetek? - kérdezte Logan, aki idő közben odajött hozzánk.
- Nem! - kiáltott rá Jenna, annyira hangosan, hogy megint mindenki felénk fordult.
- Kérlek! Majd ti ketten megoldjátok...
- Rendben! - állt be Jenna is a duzzogók sorába. - Menj csak, nincs rád szükségem.
- Yep! - vigyorgott Logan és megcsókolta.
Úgy látszik, ebből semmit sem vett észre. Kendall dettó. Miután a fiúk és Leona is elment, Jenna és én tovább válogattunk a ruhák között. Hát...végül is találtunk. 
- Akkor én hívom Kendall-t... - mondtam és előhalásztam a telefonom.
Kicsörgött, de nem vette fel. Meg próbáltam ezt még háromszor. Közben Jenna is próbálta elérni Logan-t, de ő sem vette fel. 
- Ugye most nem gondolod komolyan, hogy hat hónapos terhesen haza megyünk gyalog? - kérdeztem nyafogva.
- Van más választásunk? - kérdezte Jenna.
- Nincs...
- Taxi? 
- Már csak azért sem!
- Azzal megfogtuk azt a rengeteg ruhával teli szatyrot, és megindultunk. Mondanom sem kell, ez volt életem leghosszabb egy órája. Csak képzeljétek el...Baromi meleg, terhesek vagyunk és fáradtak. Miért? Mert a férjeink nem voltak képesek eljönni értünk. Fáradtan beestem az ajtón. Kendall a TV előtt, a kanapén ült...
- Jézusom! Gyalog jöttél? Miért nem szóltál?
- Hívtalak egy csomószor...
- Ne haragudj, nem láttam...
- Biztos nagyon el foglalt lehettél...
- Igen, az voltam!
- És meg tudhatnám, hogy mégis mi volt olyan fontos?
Erre a mondatra elmosolyodott.
- Gyere, megmutatom! - mondta és megfogta a kezem.
Egy szobába vezetett, amit régen vendégszobának használtunk. Kendall átfestette még régebben, így az uralkodó szín a tejeskávé szín és a fehér lett. Rakott bele bababútorokat, és Yoda is bent aludt:

- Wow! Ezt most rendezted be? 
- Dehogy is! Már nagyon régóta szépítgetjük James-szel. 
- Értem...
A kapcsolatunk James-szel az utóbbi időben megromlott. Fogalmam sincs, miért.
- Tetszik?
- Aha! Logan és Jenna babaszobája?
- Az is kész. Gyere!
Átmentünk az ő szobájukba. Jenna szerintem zuhanyzott, úgyhogy gond nélkül be tudtunk menni. Náluk is szintén az egyik vendégszoba volt. Jó ötlet volt a fiúktól, hogy olyan szobát választottak, amire mi rá sem néztünk már egy ideje. 

- Ez a szoba is nagyon szép! 
- Igen. Már csak a babák hiányoznak belőle! - lépett be Logan.
- Jenna-nak mikor mutatod meg?
-  Most tervezem. 
- Ó, akkor mi megyünk is!
Visszamentünk a szobánkba és kikölcsönöztünk egy filmet, ami annyira unalmas volt, hogy percek alatt bealudtam rajta.

*

 Eltelt pár nap. Ma megyek vissza vizsgálatra.
- Oké, délre itthon vagyok! - kiáltottam Kendall-nek. 
- Rendben, szia! - mondta és megcsókolt.
20 perc alatt odaértünk Jenna-val a rendelőbe. 
- Ariana Schmidt és Jenna Henderson! 
Mindketten bementünk a rendelőbe, ahol egy doki már várt minket...nem Dr. Grace.
- Elnézést! Meg tudná mondani, hogy hol van Dr. Grace?
- Nemsokára jön. Addig én vizsgálom magukat. Melyikőjük szeretné elősször?
- Menj csak Jenna!
Bólintott, majd felült az asztalra.
- Kérem feküdjön le! - mondta és bekente azzal a zselé féleséggel a hasát. - Ó... - motyogott magában...Ez nem jó...nagyon nem jó...
- Mi az? - kérdezte Jenna idegesen.
- Véleményem szerint, fontolóra kellene vennie, hogy kórházba vonuljon, esetleg a baba születéséig...nem akarom megijeszteni, de a koraszülés veszélye fenn áll. 
- Értem...És ez rosszat jelent?
- Felléphetnek komplikációk is akár...De nyugodjon meg, megelőzhető a baj! Most maga jön! - mutatott rám a doki.
Én is felfeküdtem az asztalra. 
- Ő viszont úgy látszik továbbra is a kilencedik hónapban fog érkezni...
- Oké...
Hirtelen belépett az ajtón Dr. Grace. Köszönt nekünk majd nagyon alaposan megvizsgált...újra.
 - Szerinted egész pontosan mit ért az alatt, hogy "koraszülés"? - kérdezte Jenna a kocsiban.
- Jenna... ne aggódj! Biztos nem lesz semmi gond. 
- Reméljük!
Hazaértünk, Jenna előre ment, én pedig leparkoltam. Amikor beértem a házunkba, óriási rendetlenség fogadott.
- Itt meg mi a fene... - még be sem fejezhettem a mondatomat, Leona és Kendall rohant ki a hálószobából és egymást ütögették párnával.
- Ó...Hali! - köszönt Kendall és rám vetette magát. 
- Szia! - mondtam és megcsókoltam. - Mit csináltatok? Mi folyik itt? 
- Mi csak kiéltük a ki nem élt gyerekkorunkat - nevetett Leona.
- Aha...Kendall, nincs kedved most eljönni velem a...
- Ne haragudj, de most ígértem meg Leona-nak, hogy elmegyünk a vidámparkba.
- De még azt se tudod, hogy mit akartam mondani...
- Kifutunk az időből! - vágott közbe Leona.
- Akkor menjetek! - kiáltottam rájuk dühösen és bementem a szobámba.
Elméletben nem kellett volna kiakadnom, amiért Kendall az egyik rokonával elmegy valahova...Nem is erről van szó...Csak nemsokára itt a baba és szeretném kihasználni azt a kicsi időt, amit együtt tölthetek vele, mielőtt még hármasban lennénk. Jó, mindegy is...Nem szabadna idegeskednem...

*

Este kettő körül ért haza Kendall. 

- Mi tartott ilyen sokáig? - kérdeztem, miközben mosogattam.

Nem bírtam elaludni és akkor, abban a pillanatban ez tűnt a legjobb megoldásnak.

- Még beugrottam ezért... - húzott elő egy csokrot a háta mögül. 

- Nem kell! - közöltem.

- Jaj, ne már...Ne féltékenykedj! - mondta és megfordított. - Gyere... - emelt fel és elvitt az ágy felé...

- Szerintem ezt nem kellene...a baba miatt...

Kendall megállt és rám nézett. Elmosolyodott:

- Nem lesz semmi baj! - mondta és megcsókolta a nyakam.

Oké...megtörtént, aminek meg kellett történnie. Kendall "lefordult" rólam és rádőlt az ágyra.

- Félsz? - kérdezte.

- Nem is kicsit...

- Ne aggódj... - mondta és megfogtam a kezét. - Te és én, együtt...igaz?

- Igen...

*

A nyolcadik hónap. Éppen úton voltunk a kórházba, én és a fiúk, ugyanis felhívtak, hogy...dobpergés...JENNA FÉL ÓRÁN BELÜL SZÜL!!!

- Jézusom! - sipítozott Logan.

- Mély levegő tesó! - fogta meg a kezét James. 

- Nyugodj meg! - nyugtattam a kormány mögött, holott én is baromira ideges voltam. 

Komolyan attól féltem, hogy karambolozni fogunk...

- Átvegyem? - kérdezte Carlos. 

- Nem kell, már itt is vagyunk!

Gyorsan leparkoltunk és kezdődhetett a maratoni futás.

- Merre van? - ragadtam meg egy ápolónő nyakát, miután Jenna-t nem találtuk a helyén.
- Elnézést! - sipákolt. - Fogalmam sincs, hogy kiről beszél!

- Jenna Henderson! - fújtattam vérben forgó szemekkel. 

- Ö...Átvittük a keleti szárnyba...Harmadik emelet, 29. kórterem.
Sprinteltünk, ahogy csak tudtunk/tam terhesen. Pont akkor hozták ki őt, amikor odaértünk.
- Sziasztok! - köszönt fáradtan.
- Szia! - mosolyogtam rá. - Fáradt vagy? 
- Eléggé...ÁÚ! - ordított fel. 
- Elfolyt a magzatvize! - tájékoztatott minket az egyik ápolónő. - Maga egy hozzátartozója? - fordult Carlos felé.
- Igen...
- Akkor jöjjön be vele!
- Inkább megyek én! - szólt közbe Logan és máris nyúlt a ruhájáért, amit az egyik ápolónő nyújtott oda neki. 
Kínkeserves várakozás következett. Majdnem 1 órát ültek kint a fiúk. én toporzékoltam és fel-alá járkáltam.
- Nyugodj meg! - mondta James.
- Nyugodjak meg? - sipítoztam. - A legjobb barátnőm nemsokára szülni fog és nyugodjak meg?
James arca elkomorodott. 
- Nem kellene hisztizned, nem te szülsz! - mordult rám mérgesen.
- Hé! - szólt közbe Carlos. - Ne itt! Ennek nem most van itt az ideje!
- Igazad van... - morogtam és Kendall ölébe ültem.
Kendall halkan felnyögött egyet. 
- Mi a baj? - kérdeztem.
- Tudod, már nehezebb vagy, mint voltál...
- Ne haragudj! - álltam fel.
Hirtelen egy mély üvöltést hallottam, amitől csak még idegesebb lettem. 20 perc, és a doki kilépett az ajtón. 

- Na? - léptem oda hozzá.
A doki sóhajtott egyet. 
- Gratulálok, a terhesség komplikáció mentesen ment végbe, nem alkalmaztunk császármetszést, a baba és az anya is jól van. Kisfiú és a baba neve Alexander Nathan Henderson - hadarta el a szokásos szöveget. 
Még mondott valamit, de nem hallottam meg, mert elindultam befelé Jenna-ékhoz. 
- Elnézést! - állított meg az egyik ápoló. - Ide nem jöhet be! Várja meg, amíg az anyát visszaszállítjuk!
Fújtatva kimentem. Amikor kiértem, türelmetlenül leültem a székre és dobolni kezdtem a lábammal. Hirtelen kinyílt az ajtó és Jenna-t és Alex-et tolták ki az ajtón. Sajnos, csak bebugyolálva láttam, és akkor is csak a homlokát. Jenna viszont teljesen kába volt, de amikor meglátott minket, elmosolyodott.
- Túléltem! - vigyorgott.
Elkísértük őt, de csak én és Logan maradtam vele, amikor a többiek kimentek.
- Hogy vagy? Nagyon fáj?
- Egyenlőre nem érzek semmit...Majd fogok - nyögte fáradtan. - Csak az a tudat vigasztal, hogy ezt te is át fogod élni! - nevetett gúnyosan.
- Haha, nagyon vicces vagy!
- Tudom...Megnézed őt? - nyújtotta felém Alex-et.
- Inkább nem...Amilyen az én szerencsém, elejteném...
- Jaj, ne már! Dehogy fogod elejteni!
A karommal óvatosan átfogtam a babát, majd magamhoz emeltem.
- De kis aranyos! - mosolyogtam, miközben láttam, ahogy Alex a nagy szemeit rám szegezi.
- Jó, mostmár add ide nekem is! - mosolygott Logan.
Olyan aranyosak voltak együtt. Logan, hosszú ideig csak bámulta a kis fickót, majd megölelte. Már amennyire egy babát meg lehet ölelni. Inkább kimentem. Amikor kiléptem az ajtón, a többiek rögtön bementek, kivéve James-t, akinek megragadtam a karját és félrehúztam.
- Elmondanád, hogy mégis mi a bajod velem?
- Szerinted? 
- Ne már! Az isten szerelmére! Azt hittem, hogy már elfelejtettél!
- Nem, nem felejtettelek el és nem, nem vagyok elragadtatva attól, hogy babád lesz egy férfitól...Hacsak az a férfi nem én vagyok!
Ouch...
- James...nem akarok drámázni és Kendall bármelyik pillanatban kijöhet...
- Te kérdezted, hogy mi bajom van...
- De...Jó, hagyjuk, szia! - mondtam és otthagytam őt abban a reményben, hogy nem jön utánam. Hát, nem jött össze. A parkolóban utolért. 
- Bocs - mondta határozottan.
- Hagyjál! . kiáltottam rá és beültem a kocsimba.
- Várj már! Most kajak itt akarsz hagyni minket? Mert ezzel a kocsival jöttünk...
- Majd hívtok taxit.
James is bepattant mellém és kihúzta a slusszkulcsot. 
- Akkor gyalog megyek - morogtam és kiszálltam a kocsiból. Arra emlékszem, hogy James erősen visszarántott és elhaladt előttem egy kocsi.
- Kösz... - motyogtam.
- Nincs mit...
Vissza akartam indulni a kórházba, de megtorpantam. Vagyis a lábaim. Megfordultak, és visszatértek James-hez. A kezem megragadta a nyakát, majd megcsókoltam.

- Ez mi volt? - kérdezte, miután elengedtük egymást.
- Ne...nem tudom...Ne haragudj! 
- Semmi baj! - mosolygott.
Egy ideig még egy helyben álltunk és egymást fürkésztük, majd mindketten bementünk a kórházba. Kendall épp akkor jött ki az ajtón, amikor leültem a helyemre.
- Végig itt voltál? Miért nem jöttél be?
- Nem vol...
- Azért mert velem beszélgetett - mondta James.
Kendall gyanús pillantásokat vetett felém.
- Nyugi! - tátogtam.
Erre csak elmosolyodott, majd felajánlotta, hogy menjünk haza. Amikor hazaértünk, egy kicsit frusztráltan leültem az ágyra. 
- Mi a baj? - kérdezte Kendall és leült mellém.
- Félek...
- Nyugodj meg, nem lesz semmi baj...Ha Jenna túl élte, akkor te is!
- Igazad van... - fújtam egyet és ledőltem az ágyra.

*

Már harmadik napja fekszem a kórházban, Nica érkezésére várva, de nem történik semmi. Kendall...mondhatni ideköltözött és velem együtt várja a babát. A sajtósok hiénaként várják a fejleményeket a kórház előtt. Sajna azóta nagyon is rájöttek, hogy domborodom...Jenna-t és Alex-et viszont nem volt könnyű lencsevégre kapni. A szülés bármikor megkezdődhet. Folyamatos fájdalmat érzek a hasamban. 
- Áú... - nyögtem fel.
- Mi a baj? 
- Semmi...csak fáj...
- Szóljak a dokinak? - kérdezte őszinte aggódással a hangjában.
- Nem kell...csak...hozz nekem egy pohár vizet, kérlek!
Kendall felugrott és két perc múlva vissza is jött. A fájdalmam viszont nem múlt. Sőt, egyre rosszabb lett. 
- Na jó, én elmegyek a dokiért! - kiáltott Kendall és már el is tűnt az ajtóban.
Visszajött a dokival együtt, aki megvizsgált. 
- Nem érzi, hogy folyik itt valami?
- Nem...miért?
- Csak mert most folyt el a magzatvize...
- Tessék?
- Azonnal vigyék a szülőszobába! - kiáltott rá két nővérre a doki.
- Hol van Dr. Grace? - kérdeztem, amikor kitoltak a kórteremből.
- Itt vagyok! - ugrott oda mellém. - Nem kell félnie Aria! Gondoljon arra, hogy évente több millió nő átesik ezen...És különben is, itt vagyok én és a férje, úgyhogy minden rendben lesz! - próbált megnyugtatni.
- Rendben...suttogtam.
Betoltak a szülőszobába. komolyan, a fájdalom miatt csillagokat láttam. Egyet Dr. Grace homlokán, egyet pedig Kendall vállán, további öt csak úgy lebegett a semmibe, illetve egy, ami rárepült az orromra. Na jó, csak viccelek. De tényleg nagyon fájt. 
- Lélegezzen mélyeket! Még nem tágult ki eléggé...
- Mi van?
- Csak lélegezzen!
Vettem egy nagy lélegzetet, majd éreztem, hogy valami ott belül megmozdul, de nem akar kijönni.
- Itt vagyok! - fogta meg a kezem Kendall, aki most kifejezetten nem volt vicces abban a "kórházi ruhában".

- Kezdjen el nyomni! - utasított a doki.
Mély levegő...és most!
- Na, még egyet! 
Összeszorítottam a fogam és megtettem amire kért. Az egész testem lángolt a fájdalomtól. Elüvöltöttem magam.
- Kint van! - kiáltott Dr. Grace.
Annyit láttam, hogy egy babát emel fel és elvágja a köldökzsinórt. A baba azonnal felsírt, mire elmosolyodtam. Az egyik nővér elvette tőle Nica-t és bebugyolálta egy rózsaszín takaróba.
- Tessék! Adta oda nekem. 
Nagyon óvatosan a kezembe fogtam. Nica rám mélyesztette a gyönyörű kék szemeit és abbahagyta a sírást...